Fél év, nagy feladatok

Magyarország január 1-jével átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be.

Ódor Bálint, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára a magyar EU-elnökség hivatalos honlapján rámutatott: a magyar elnökség elsődleges feladata az összeurópai érdekek előmozdítása; az "erős Európa" elnökségi mottó is jelzi, hogy a magyar EU-elnökség hozzá akar járulni a gazdasági, szociális, politikai és intézményi szempontból egyaránt erős Európa építéséhez.

Sok feladat vár ránk

Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta először látja el az EU-elnökségi feladatokat. Az elnökségi félévben - az Európai Unió íratlan szabályainak megfelelően - nem a Magyarországot legközvetlenebbül érintő kérdések, hanem a nagy európai ügyek kapják a legtöbb figyelmet.
Az elnökségi trió keretében Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal közösen látja el az EU elnöki teendőit, a trojka mandátuma 2010-11-re szól. Magyarország Belgiumtól veszi át a stafétát, és 2011. június 30-án Lengyelországnak adja át.

Programja szerint a magyar EU-elnökség a gazdasági növekedés segítésére törekszik az uniós gazdasági kormányzás erősítésével, a munkahelyteremtésre és a társadalmi befogadásra koncentrál. Kiemelt cél az uniós szakpolitika hatékonyságának és versenyképességének növelése. Ugyancsak az elnökségi program alapvető céljai között szerepel, hogy az Európai Unió közelebb kerüljön a polgárokhoz, további feladat a bővítési folyamat folytatása és hitelességének fenntartása.

Bár a magyar kormány korábban abban reménykedett, hogy Horvátország csatlakozási szerződését a magyar elnökség idején írhatják alá, jelenleg reálisabb az a cél, hogy a tárgyalásokat lezárják 2011 első félévében, és a szerződést a következő, lengyel elnökség idején írják alá. A tervek szerint folytatódnak a tárgyalások a tagjelölt Izlanddal, és újabb fejezet nyitnak meg Törökországgal.

Sokan jönnének az EU-ba

Az uniós csatlakozásra váró országok között több nyugat-balkáni állam is van: Montenegró 2008-ban, Szerbia 2009-ben nyújtotta be tagfelvételi kérelmét. Ha a feltételek kedvezően alakulnak, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró a magyar elnökség idejére tagjelölt lehet, és megkezdődhetnek a tárgyalások Macedóniával - az utóbbi ország már 2005 óta tagjelölt.A keleti partnerségi program második csúcstalálkozója, az állam- és kormányfők találkozója 2011 májusában esedékes, várhatóan ez lesz az elnökség legfontosabb eseménye.

Románia és Bulgária egyaránt 2011 márciusában szeretne a schengeni övezethez csatlakozni. Ha nem teljesítenek minden feltételt, több tagállam ellenezheti a határnyitást, pedig az a romániai magyar kisebbségek számára is fontos lenne. A francia és a német belügyminiszter a napokban levélben jelezte az Európai Bizottságnak, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban mutatkozó hiányosságok miatt túlságosan korainak tartja a két ország schengeni csatlakozását.

A magyar elnökség napirendjét erőteljesen meghatározzák azok a feladatok, amelyek a gazdasági válság következményeinek kezeléséhez és az új együttműködési formák kialakításához kapcsolódnak. Az a cél, hogy az EU a jövőben jobban fel legyen készülve a válságok megelőzésére; a kulcsfeladatok közé tartozik egy állandó stabilitási mechanizmus felállítása, a gazdasági koordináció és a fiskális fegyelem kontrolljának megerősítése.

Tervek és célok


Az unió következő, 2014-ben hatályba lépő hétéves költségvetése tervezetének 2011 közepére kell elkészülnie, így ezzel valószínűleg sokat foglalkoznak majd a magyar elnökség alatt is.

Az EU energiaszektorában kezdődött liberalizáció végrehajtása a spanyol-belga-magyar elnökség időszakára esik. A közösség célja az energiafüggőség enyhítése, az energiabiztonság megteremtése, ezért az eddigieken kívül új forrásországokat is bekapcsolna az uniós energiahálózatba. Ebben a tervben kiemelt szerepet játszik Azerbajdzsán és Türkmenisztán, s ez tükröződik a keleti partnerség programjában, az Ukrajnához, Moldovához és a kaukázusi országokhoz fűződő viszony alakításában.

Szintén a spanyol-belga-magyar elnökség idején valósulhat meg az európai polgárok jogainak érvényesüléséről, a szabadságról és a biztonságról szóló stockholmi program. A munkavállalási, családegyesítési és tanulási szándékkal útra kelőkkel kapcsolatban a magyar elnökség a vízumügyekre és a munkavállalás speciális formáira koncentrál: további könnyítésekről tárgyalnak Oroszországgal, Ukrajnával és Moldovával, illetve Kanada szigorító szándékait igyekeznek elhárítani.

Romastratégia és egyéb nyalánkságok

A romastratégia a magyar elnökségi program kiemelt pontja. Az Európai Bizottság tesz majd javaslatot egy európai keretstratégiára; az EU növelni kívánja szerepvállalását a romákat érintő ügyekben.

A magyar elnökség fontos témája lesz a vízpolitika is, ezen belül az extrém vízügyi jelenségek és a klímaváltozás hatásainak kezelése. A magyar elnökség alatt fogadhatják el az Európai Bizottság által kidolgozandó Duna-stratégiát; legfontosabb feladatai közé tartozik a vízkészletek védelme és takarékos használata, a természeti környezet védelme, a Duna közlekedésének javítása, a turizmus ösztönzése és az érintett országok kulturális örökségének megőrzése. Magyarország a vízminőség védelmével és megőrzésével, valamint a természeti katasztrófák - árvíz, aszály - kivédésével kapcsolatban kíván koordináló szerepet betölteni.

Magyarország hivatalosan január 6-án veszi át az elnöki posztot Belgiumtól, az első jelentősebb esemény a kormány és az Európai Bizottság együttes ülése lesz január 7-én Budapesten.

Nagy Anna: tisztázni kell a félreértéseket!


A kormányszóvivő szerint az EU-elnökség miatt Magyarországra irányuló figyelem alkalmat ad a félreértések tisztázására, például a médiatörvénnyel kapcsolatban.

"Az EU-elnökség és az a fajta érdeklődés, amelyet ilyenkor egy ország kap, nagyon jó fórum ahhoz, hogy tisztázni lehessen a félreértéseket" - mondta Nagy Anna az MTI-nek a magyar EU-elnökséget elindító szilveszteri rendezvényen a budapesti Millenáris Parkban.

Kifejtette: az elnökség miatt százával fognak Magyarországra érkezni olyan újságírók, akik egyébként nem jönnének. "Ez azért nagyon jó, mert végre le lehet velük ülni, és meg lehet velük beszélni, hogy az, amiről azt gondolják, hogy a médiatörvény tartalma, az vajon tényleg az-e" - tette hozzá.

A kormányszóvivő elmondta, hogy a médiatörvény angol fordítása még nem készült el. A törvényt bíráló újságírók szerinte sokszor hiányos ismeretek birtokában, legfeljebb az alapján mondanak ítéletet, hogy "valaki azt mondta nekik, ez valahogy úgy lesz".

"Ez nem elég jó alap arra, hogy ki lehessen jelenteni néha nagyon szélsőséges véleményt a magyar médiatörvényről, és azon keresztül a magyar kormányról és Magyarországról" - mondta. Mint megjegyezte, nagyon nehéz áttételesen valódi véleményt alkotni, "ha azt a forrást, amelyet bírálok, gyakorlatilag még soha nem láttam". Véleménye szerint a médiatörvény minimális ismerete nélkül hangoznak el bíráló vélemények.

Úgy fogalmazott, hogy a bírálatok "telis-tele vannak félreértésekkel", amelyeket tisztázni kell. Nagyon fontos, hogy mindenki tisztán lásson, "bátran tegyék fel a kérdéseiket, nemcsak a Magyarországra érkező miniszterek és államtitkárok, hanem az újságírók is" - mondta.

A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy az EU-elnökségi félév alatt sem állhat meg a hazai élet, hiszen hatalmas feladatokat kell megoldani. Utalt az alkotmányozásra, valamint arra az átfogó - az egészségügytől kezdve a közigazgatáson át az oktatást is érintő - reformtervezetre, amely február végére kerül a kormány elé.

Fontosnak nevezte, hogy a magyar EU-elnökségnek stabil belpolitikai háttere van. Értékelése szerint ez a szilárd belpolitikai helyzet - nincsenek belpolitikai csatározások és bizonytalanságok - optimális az elnökség ellátásához. Egy ilyen helyzetben az EU-elnökség sokkal jobban fel tud készülni a feladatokra annál, mintha belpolitikai ügyek foglalnák le - mondta Nagy Anna kormányszóvivő.
Forrás: MTI/HírExtra