Szijjártó vázolta a jövőt

A következő fél év kormányzati intézkedéseinek középpontjában a gazdasági növekedés beindítása, a foglalkoztatás növelése és az államadósság-csapdából való kitörés szerepelnek - reagált Szijjártó Péter, a szocialisták sajtótájékoztatójára.

Tukacs István MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy szerintük a kormány eddig mindössze egyetlen témában tüntetett fel érdemi jogszabály-módosításokat a parlament tavaszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programjában, ami az Országgyűlés lebecsülését jelenti. Hiányolta a reformcsomag megvalósításához, a nehéz helyzetbe került devizahitelesek védelméhez, illetve a kabinet által kilátásba helyezett kiadáscsökkentéshez kapcsolódó javaslatokat.

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az előző nyolc év elhibázott gazdaságpolitikája nehéz helyzetbe hozta az országot, ezért 2011-nek a megújulás évének kell lennie.

Mint hozzátette: ennek érdekében készül a Nemzetgazdasági Minisztériumban a növekedési és stabilitási reform, amelynek segítségével munkahelyeket fognak teremteni, csökkenteni fogják az államadósságot, le fogják építeni a bürokráciát, és vissza fogják szorítani a korrupciót.

Forrás: MTI