Eljöhet az otthoni munka kora

A Cisco nemzetközi felmérése szerint a dolgozók 60 százaléka úgy gondolja, hogy az eredményes munkához már nem kell feltétlenül a munkahelyen lenni.

A Cisco nemzetközi felmérése szerint a dolgozók 60 százaléka úgy gondolja, hogy az eredményes munkához már nem kell feltétlenül a munkahelyen lenni, olyannyira hétköznapinak tartják a vállalati információk rugalmas és mobil elérését, hogy 50 százalékuk inkább alacsonyabb fizetést választana akkor, ha cserébe munkáját az irodán kívüli végezhetné.

A felmérés szerint öt munkavállalóból három úgy gondolja, az eredményes munkavégzéshez nem kell feltétlenül bemenni az irodába. Ez a tendencia különösen erősnek mutatkozott Ázsiában és Latin-Amerikában. Indiában tíz válaszadóból több mint kilenc vélekedik így, míg Kínában nyolc, s Brazíliában is több mint hét.

A Cisco nemzetközi felmérésének eredménye szerint a főként tudásalapú munkahelyeken nagy szükség lenne a távmunka kereteinek biztosítására, illetve ezzel párhuzamosan a vállalati szabályzatok felülvizsgálatára, a végfelhasználók képzésére, valamint a dolgozók és az informatikai részlegek közötti kapcsolat erősítésére, a bizalom növelésére.

A vállalati hálózatokat, alkalmazásokat és információkat az irodán kívülről is elérő munkavállalók mintegy fele számolt be arról, hogy napi 2-3 órával többet dolgozik, mint régebben, míg negyedüknél ez a szám a négy órát is meghaladja. A túlórák azonban nem jelentik azt, hogy folyamatosan rendelkezésre álló, bármikor befogható munkavállalókká váltak volna. Mindössze saját maguknak osztják be, hogy a napjuk melyik részét töltik munkavégzéssel és melyiket pihenéssel, ügyintézéssel, vagy egyéb tevékenységgel.

A kutatás szerint sokak esetében a nem helyhez között munkavégzés lehetősége döntően befolyásolja a munkahelyi lojalitást, a munkakörválasztást és a munkafegyelmet is. Így például háromból két megkérdezett azt állította, hogy szívesebben dolgozna olyan munkahelyen, ahol ugyan kevesebb a fizetés, de a dolgozók nagyobb szabadságot kapnak a különböző eszközök használata, a közösségi hálózatok elérése és a mobil munkavégzés területén, mint egy olyan cégnél, ahol jobb a bérezés, ám mindezek a lehetőségek nem adottak.

A felmérésben részt vevő informatikai szakemberek majdnem fele úgy ítélte meg, hogy a vállalati házirendek és technológiák még nincsenek azon a szinten, hogy megfelelő alapot nyújtsanak a rugalmas, mobil munkavégzéshez. A legnagyobb akadályt - nem meglepő módon - a biztonsági megfontolások jelentik.
Forrás: MTI