Sólyom: ne térjünk le az európai útról!

Sólyom László üdvözölte a parlament alkotmányelőkészítő eseti bizottságának koncepcióját.

Viszont arra figyelmeztetett, hogy a "Magyarország alkotmányának szabályozási elvei" című, napokban nyilvánosságra került dokumentum számos alapvető kérdést nyitva hagy.

"Ne térjünk le az európai útról" - hangsúlyozta az alkotmányjogász professzor, volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke hétfőn, az MTA Politikatudományi Intézetében rendezett tudományos konferencián.

Sólyom László számos ponton amiatt bírálta a parlamenti dokumentumot, mert az lehetőséget ad a rendszerváltás előtti és utáni reformkommunista alkotmányozási koncepciók újraélesztésére, például az Alkotmánybíróság hatáskörének, a törvényhozás feletti alkotmányos kontrollnak a szűkítése, a parlament túlsúlya, az alapjogvédelem és a sarkalatos törvények terén.

"Dicsérni jöttem az alkotmánykoncepciót, nem temetni. Valóban az európai alkotmányosság értékeinek megőrzését, az e melletti elkötelezettséget olvasom ki belőle. Éppen ennek az elkötelezettségnek a jegyében van azonban égető szükség arra, hogy felhívjam a figyelmet a kockázatos pontokra, az útelágazásokra" - fogalmazott előadásában Sólyom László.


Forrás: MTI