Edelény nyílt levélben kér gátat Orbántól

Nyílt levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől az edelényi MSZP elnöke, hogy ígérgetés helyett intézkedjen, és a lehető legkorábban kezdődjön meg a gátak helyreállítása.

Komjáthi Imre - a település lakói nevében is írt - csütörtöki levelében emlékezetett arra: tavasszal az ország történetének egyik legsúlyosabb árvizét élték át, amelyen példátlan összefogással sikerült úrrá lenni.

Felidézte: a kormányzat képviseletében a miniszterelnök is megjelent a Bódva rogyadozó gátjai mellett, és azonnali feladatként jelölte meg az árvízvédelmi eszközök megerősítését.

"Az elmúlt hónapokban türelemmel vártunk, de türelmünk fogytán. A gátakhoz hozzá sem nyúltak, városunk önkormányzata máig nem kapta meg a védekezési kiadások megígért ellenértékét" - írta az MSZP edelényi szervezetének elnöke.

Komjáthi Imre úgy látja: Edelény lakói védtelennek érzik magukat, és félelemmel telve várják az újabb áradást, mert a tavaszi árvízhez hasonlót a meggyengült gátak nem fognak elbírni.
Forrás: MTI