Zsidó szenzáció a YouTube-on - videóval!

Az amerikai Yeshiva Egyetem diákjaiból alakult The Maccabeats nevű együttes Candlelight című dala az új sláger a YouTube videomegosztó portálon.

A fiatalemberek Taio Cruz énekes Dynamite című számának zenei aláfestését vették kölcsön, erre írtak a hanukkát bemutató szöveget. A The Maccabeats klipje alig másfél hete érhető el a népszerű portálon, de már így is rengetegen látták.

"Nem számítottunk erre" - mondta Julian Horowitz, az együttes zenei vezetője. A The Maccabeats sorait az egyetem 14 diákja és véndiákja alkotja.


"Feldobom néha a latkeszt a levegőbe" - éneklik viccesen a hanukka egyik hagyományos ételfogásáról, de a dalban a szíriai görögök és a makkabeusok közötti harcról is szó esik.
A klipet eredeti szándékuk szerint azért töltötték fel, hogy megmutassák, mire képesek. A váratlan siker nyomán azonban már tévés szereplésre is hívták őket.

"Még csak most térünk magunkhoz a sokkból" - fogalmazott Horowitz, aki megjegyezte: a sikertől függetlenül továbbra is az lesz a céljuk, hogy jól érezzék magukat, és inspiráljanak másokat.
Forrás: MTI