Felfelé ível a forint

Bizakodó nemzetközi hangulatban erősödött kedden a forint: az eurót délután négy órakor 277,77 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 280,01 forint, a késő esti 279,51 forint és a keddre virradóra a nemzetközi kereskedelemben tartott 278,50 körüli jegyzések után.

A Moody's-leminősítések negatív hatását a megszorításokat tartalmazó 2011-es írországi költségvetés parlamenti elfogadásának reményében javuló nemzetközi befektetői hangulat, ezzel együtt a dollárral szemben erősödő euró ellentételezte: az euró az éjszakai 1,3280 körüli dollár jegyzések után kedden 1,3400 feletti árfolyamot is elért.

A javuló nemzetközi befektetői hangulatot tükrözve az európai tőzsdeindexek nyeresége a mérsékelten erős nyitás után délutánra már másfél-két százalék körülire emelkedett, az amerikai tőzsdék is lendületes erősödéssel kezdtek és fél órával nyitás után már egy százalék közeli nyereségben jártak.

A forint hétfőn délelőtt még jó egy százalékkal gyengült, miután a Moody's két fokozattal a befektetésre ajánlott kategória legalsó fokára minősítette vissza a magyar szuverén adósság besorolását. Hétfőn nap közben emiatt 280 feletti jegyzésekre is volt példa a hét végén jellemző 276 forint feletti jegyzésekkel szemben. A forint árfolyama a hétfői gyengüléssel együtt is erősebben áll az elmúlt hét elején elért 285 forint közeli euró jegyzéseknél.

Kedden reggel két újabb negatív hatás érte a forintot. A Moody's magyar kereskedelemi bankok hitel- és betéti besorolásán is rontott, hogy azokat összhangba hozza Magyarország deviza- és forintadósi besorolásainak hétfői visszaminősítésével. A másik hatás, hogy októberben a szeptemberi 10,9 százalék után 8,3 százalékkal nőtt a magyar ipari termelés éves bázison, kisebb mértékben az elemzői várakozások 9,7 százalékos átlagánál. Az előző havihoz képest októberben 1 százalékkal esett vissza az ipari termelés a szeptemberi 0,5 százalék után.

A fentiek ellenére a forint erősödött kedden délelőtt, miután az Országgyűlés elfogadta a 2011. évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által is támogatott "első körös" módosító indítványokat.

A forint a kora délelőtt tartott 279 forint feletti euró jegyzésekről rövid időn belül 278 alatti jegyzésekre erősödött, majd a délután folyamán a 277,70 forintos euró jegyzés környezetében ingadozott.

A forintárfolyam további kilátásait a kereskedők a leminősítések terhének figyelembe vétele mellett is elsősorban az euróövezeti befektetői hangulat alakulásától teszik függővé.

A dollárt 207,50 forinton jegyzik kedden délután 1,3376 dolláros euró árfolyam mellett. Hétfőn délután a dollárt 210,93 forinton, az eurót 1,3282 dolláron jegyezték.

A svájci frank jegyzése 212,03 forint 213,78 forint után, száz japán jent 250,42 forinton jegyeznek 254,72 forint után.

(MTI)
Forrás: MTI