Az Ökumenikusok is készülnek az EU-elnökségre

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) is készül a magyar EU-elnökség fél éves időszakára, erre az időszakra több rendezvényen vesz részt - olvasható a MEÖT közleményében.

Bóna Zoltán, a tanács főtitkára, református lelkész által jegyzett közlemény szerint a tíz tagegyház és további tizennyolc együttműködő egyház és egyházakhoz kötődő társadalmi szervezet által alkotott közösség az európai integrációval és konkrétan a januártól soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatos egyházi, ökumenikus kihívásokat, lehetőségeket és teendőket is számba vette.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa hétfőn tartotta éves rendes közgyűlését, ahol többi között Hámori Ádám, az európai integrációval foglalkozó zsinati irodai munkatárs beszámolt azokról a tervekről, amelyek már körvonalazódtak a magyar EU-elnökség kapcsán.

Ennek alapján a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elkötelezte magát arra, hogy a 2011-es Ökumenikus Imahét megnyitó istentiszteletét a soros magyar EU elnökség egyházi megnyitójaként ünnepli.

Ezen kívül találkozót szorgalmaz a tagegyházak vezetői, valamint a magyar kormány, az európai intézmények és az intézményekhez kötődő nemzetközi egyházi szervezetek képviselői között januárban. A tanács elfogadta az Európai Egyházak Konferenciájának meghívását egy februári brüsszeli látogatásra, továbbá tervbe vette három konferenciának a megszervezését a tavasz folyamán a közép-európai megbékélés, a romamisszió és a családmisszió témakörében.
Forrás: MTI