VEKE: örülnek, hogy nem emelnek

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) üdvözölte, hogy januárban nem emelkednek a BKV jegy- és bérletárai, az időalapú jegyek bevezetését pedig továbbra is fontosnak tartja.

A VEKE évek óta kritizálta a tarifaemeléseket, mert álláspontja szerint az infláción felüli emelés bliccelésre kényszeríti az utazókat, elriasztja őket a közösségi közlekedés használatától. Emiatt az áremeléstől várt többletbevételt soha nem sikerült arányaiban elérni. A vonaljegyek ára az elmúlt húsz évben 320 százalékkal emelkedett, a bevételek viszont összességében csak 170 százalékkal nőttek.

Továbbra is szorgalmazza az egyesület az időalapú jegyek bevezetését, a jegykezelés elektronizálását. Ezek bevezetését sürgetően időszerűnek tartja, és ha igénylik, kész szakmai munkájával is támogatni ezt a munkafolyamatot - olvasható a VEKE közleményében.

A Budapesti Közlekedési Központ december elsején közölte, hogy januárban nem emelkednek a BKV jegy- és bérletárai. Mint írták, "15 éve 2011 az első olyan év", amikor januárban nem emel árat a BKV.

Forrás: MTI