Elfogták a rablót

Elfogták és pénteken előzetes letartóztatásba helyezték a hétfői karmacsi fegyveres rablás gyanúsítottját - közölte a rendőrség.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfira - akinek a személyleírása ráillett a fegyveres rablás elkövetőjére - a Marcali Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli munkatársa figyelt fel csütörtökön a balatonszentgyörgyi vasútállomáson. A férfit a helyi körzeti megbízottal közösen igazoltatták, majd a nyilvántartásból megállapították, hogy a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn elrendelte az elfogását.

Salamon Róbert, a Zala megyei főkapitányság sajtószóvivő elmondta, hogy a keszthelyi férfi hétfőn fegyverrel kényszerítette a Zala megyei Karmacson a pénzintézet alkalmazottját a pénz átadására. Miután átvette a páncélszekrényen kívül tárolt készpénzt, elmenekült a helyszínről.

A Somogy és a Zala megyei rendőrök közösen fogták el a bűncselekmény gyanúsítottját, őrizetbe vették, és fegyveresen elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene - közölte a szóvivő.

A Zalaegerszegi Városi Bíróság pénteken elrendelte a rablással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását
Forrás: MTI