Elektromos sokkolóval ölték meg a bevándorlót

Életét vesztette egy 38 éves, Maliból érkezett illegális bevándorló kedden Párizs egyik elővárosában azután, hogy a rendőrök kétszer rálőttek a Taser elnevezésű elektromos sokkolóval.

Rendőrségi források szerint a főváros közeli Colombes-ban egy lakótelepi lakásban éjfél körül vita robbant ki az illegális bevándorló és a neki szállást adó barátja között. A helyszínre kiérkező rendőröket a férfi kalapáccsal kezdte ütlegelni, amikor azok a személyi iratait kérték. Az erőszakoskodó lecsillapítására a rendőrök először könnygázt vetettek be, majd miután ettől sem nyugodott le, két lövést adtak le rá elektromos sokkolóval. A rendőrök ezt követően a férfit betuszkolták a liftbe, ahol szívrohamban meghalt.

Az eset néhány óra alatt hatalmas vitát váltott ki Franciaországban, miután ez az első alkalom, hogy az elektromos sokkoló használata az országban emberéletet követelt. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet franciaországi irodája évek óta moratóriumot követel a Taser használatára. Az ő adataik szerint ugyanis a fegyver 2001 óta több száz ember haláláért volt felelős az Egyesült Államokban.

Az amerikai Taser elvben nem számít halált okozó fegyvernek, használata a célszemélyt átmenetileg cselekvésképtelenné teszi. Franciaországban 2004 óta használják a rendfenntartó erők, s a belügyminisztérium 2008-ban engedélyezte a körzeti megbízottaknak is annak használatát.

"Az agresszív és erőszakos személy ellen a rendőrök kénytelenek voltak az elektromos sokkolót használni" - mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Brice Hortefeux belügyminiszter. Elmondása szerint a férfi megütötte a rendőröket, akik közül négyen könnyebben megsérültek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Taser bevetése előtt sikertelenül próbálták könnygázzal és gumibottal lenyugtatni az erős testalkatú férfit. Először a Taser sem volt rá semmilyen hatással, csak később lett hirtelen rosszul a liftben, ahol elájult, majd a kiérkező mentők már nem tudták újraéleszteni.

A 2003 óta Franciaországban tartózkodó, mali állampolgárságú férfinak nem volt érvényes tartózkodási engedélye és kiutasítási határozat volt vele szemben érvényben - közölte a belügyminiszter.

Antoine Di Zazzo, a Taser elektromos sokkolót forgalmazó cég franciaországi vezetője szerint csak a boncolás után lehet majd megállapítani, hogy ténylegesen a Taser okozta-e a férfi halálát. Véleménye szerint a Taser még soha senkit nem ölt meg a világon.

Az ellenzék vezetői a pisztoly használatának felülvizsgálatát követelték. A belügyminiszter ezt egyelőre elutasította, s jelezte: szeretné előbb a nyomozás eredményét megvárni. Álláspontja szerint a Tasert az egész világon a klasszikus lőfegyverek alternatívjaként használják, éppen azért, mert nem lőfegyver.
Forrás: MTI