Újabb törvényt szigorítana a kormány

Az első adatok szerint többséget kapott Svájcban a vasárnapi népszavazáson a bevándorlókra vonatkozó törvény szigorítása.

A svájci televízió jelentése szerint 53 százalék támogatja, hogy a bűncselekmény miatt elítélt külföldiekre automatikus kitoloncolás vonatkozzon. Ahhoz, hogy az új törvény hatályba léphessen, a kantonok többségének is meg kell azt szavaznia. Ezenkívül a parlamentnek is van egy javaslata, amelynek értelmében a kitoloncolást meg kell előznie egy bírói vizsgálatnak - ezt a javaslatot végül elutasította a többség.

A népszavazást a Svájci Néppárt (SVP) kezdeményezte, amely a bevándoroltakkal szembeni - az utóbbi években növekvő - ellenszenvre építve az alpesi ország legnagyobb politikai mozgalma lett. Az SVP plakátjai egyike fehér birkák csoportját ábrázolta, amint éppen egy fekete társukat lerúgják a svájci zászlóról.

"Előbb a muszlimok és a minaretek, most a bűnözők" - idéz a brit Reuters hírügynökség egy libanoni bevándoroltat, aki nemrégiben kapta meg a svájci állampolgárságot. "Nem mindenki bűnöző közülünk" - fűzte hozzá.

Hivatalos adatok szerint a 7,7 millió lakosú Svájc ötödét kitevő külföldiek túlreprezentáltak azok között, akik ellen vádat emeltek.

Eddig a súlyosabb bűncselekményt elkövetőket esetről estre megvizsgálták, mielőtt kitoloncolásukról döntöttek. Az automatizmust bevezető törvény az EU tiltakozását válthatja ki, ezért a svájci kormány ellenjavaslattal élt, amely a börtönbüntetés hosszától tette volna függővé a kiutasítást, ezt azonban a szavazók elutasítottak.

Svájc tavaly nemzetközi tiltakozást váltott ki, amikor szintén népszavazáson tiltotta meg új minaretek építését.

A vasárnapi referendumon 58 százalékban elutasítottak egy másik javaslatot is, amely a tehetősebbekre kantononként minimum adót állapított volna meg. A bal-közép Szociáldemokrata párt (SP) az évi 250 ezer frank (43 millió forint) fölötti jövedelmekre vetett volna ki legkevesebb 22 százalékos adót. A kezdetben népszerű javaslat támogatottsága akkor kezdett fakulni, amikor az üzleti élet képviselői arra figyelmeztettek, hogy az adó a magasabb jövedelműek és cégeik elköltözését indíthatja el.
Forrás: MTI