EKF: Pécs jól teljesített

Összességében sikeresnek ítélik turisztikai szempontból a 2010-es évet a pécsi szakemberek, és várhatóan jövőre is érezteti hatását az idei Európai Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat - derült ki a baranyai megyeszékhely városházáján tartott közmeghallgatáson csütörtökön.

A pécsi polgárok gyér érdeklődése mellett megtartott előadásában Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) napokban lemondott elnöke úgy fogalmazott: a pécsi vállalkozások gyakorlatilag a csodát várták az EKF-től. "Sajnos a kulcsberuházások csúsztatott elkészültével egyértelműen látszott, hogy ez nem tud megvalósulni.

Ugyanakkor a 2010-re tervezett forgalomnövekedés a következő két-három évben jelenhet meg, hiszen a létesítmények átadásával egyre többen szereznek tudomást a városról, egyre többen lehetnek kíváncsiak a baranyai megyeszékhelyre" - hangsúlyozta.

Az idei évre vonatkozóan Háber Tamás kifejtette: a város legfrekventáltabb helyein tevékenykedő vendéglátósok egy részének megduplázódott a bevétele 2009-hez képest. Szerinte ez nagyon jó arány, de valójában ez is csak annyit jelent, hogy az öt évvel ezelőtti forgalmukat hozták.

Emellett azonban - tette hozzá - többen veszteséggel zárják az évet. Kitért viszont arra, hogy a francia turisták száma meglepően nagy mértékben növekedett Pécsett, és meghatározó volt az olasz és a spanyol vendégek száma is. Danka András, a Danubius Hotels Group pécsi szállodáinak igazgatója előadásában kimondottan jó évnek nevezte a 2010-est.

Mint mondta, összesen 657 szállodai szoba van Pécsett, ebből 120-at az idén adtak át. A vendégforgalom az év első nyolc hónapjában 35 százalékkal nőtt 2009 hasonló időszakához képest, a külföldiek pedig 79 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a városban.

A kihasználtsági mutatók viszont 41 százalékot mutatnak, ami továbbra is az országos átlag alatt van. Az előfoglalások alapján az idei évhez képest gyengébbnek ígérkezik a 2011-es esztendő, de a szállodások reményei szerint még mindig jobb lesz, mint a tavalyi. Hegyi Zsuzsa, a Magyar Turizmus Zrt. dél-dunántúli regionális marketing-igazgatója a közmeghallgatáson kifejtette: a baranyai megyeszékhely nagyon jól teljesített ahhoz képest, hogy gazdasági válság van. Hozzátette: még mindig jelentős tartalékai vannak a városnak.

"Ennél jobb számokra számítani szakmai hiba lett volna, hiszen hasonló eredményeket produkáltak a korábbi, inkább periférián lévő EKF-városok. A fő feladat, hogy amit elértünk, fenntartsuk" - hangsúlyozta Hegyi Zsuzsa. Ruzsa Csaba, a Művészeti Marketing Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója értékelése szerint mind a második, mind a harmadik negyedév turisztikailag kiemelkedő volt; az augusztus és a szeptember nagyon magas számokat produkált.

Mint kiemelte, optimistán látják a 2011-es évet, hiszen a nemrég átadott Kodály konferencia- és hangversenyterem jövőre is számos programot vonz a városba, például egészségügyi szakmai konferenciának lesz helyszíne a következő időszakban.

"A különleges Zsolnay-porcelánokat bemutató Gyugyi-gyűjtemény tíz hét alatt tízezer látogatót vonzott, így jövőre is húzóprogramja lesz Pécsnek. Emellett a még készülő Zsolnay Kulturális Negyed is komoly vonzerőt fog jelenteni" - mondta a közmeghallgatáson Ruzsa Csaba.
Forrás: MTI