Szórakozással felérő rablás

Csoportosan elkövetett rablás miatt vettek őrizetbe négy szlovák állampolgárságú fiatalt vasárnap este Győrben, a rendőrség már kezdeményezte is előzetes letartóztatásukat – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.

A szlovák fiatalok – későbbi közlésük szerint – szórakozni érkeztek a városba, a feljelentés szerint azonban Adyvárosban megtámadtak két lányt és egy fiút, akik együtt tartottak hazafelé.
A lányok táskáját elvették, a fiút előbb megverték, majd elkergették; utóbbi hazarohant és értesítette a rendőröket, akik perceken belül meg is találták az utcán sétáló négy támadót – tájékoztatott Kálmán Gabriella.

A sajtóügyeletes elmondta: a rablók azt vallották, hogy elfogyott a pénzük, ezért eldöntötték, mindenáron szereznek valahonnan. A támadóknál iratok nem voltak, de egyikükről kiderült, hogy fiatalkorú, s nála egy veszélyes tárgyat, egy boxert is találtak.
Forrás: MTI