Indul a karácsonyi ellenőrzési hadjárat

Országos karácsonyi ellenőrzést indított a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hétfőtől, amely december 23-ig tart - jelentette be Pintér István főigazgató.

Fülöp Zsuzsanna, az NFH szóvivője elmondta: a vizsgálat során kiemelt hangsúlyt kap az áruházláncok akciós tevékenységének ellenőrzése, a vásárlók által nagyszámban felkeresett élelmiszer jellegű üzletek, drogériák vizsgálata, és nagy figyelmet fordítanak a szezonális termékekre, köztük a fényfüzérekre, gyerekeknek szóló árukra.Az NFH főigazgatója emlékezetett arra, hogy a szomszédos országok hatóságaival együttműködési megállapodásokat kötöttek, és ennek keretében várható, hogy a határmenti területeken is lesznek karácsonyi ellenőrzések.

Fülöp Zsuzsanna kiemelte: a hatóság a piacfelügyeleti tevékenysége során a veszélyes árukat szűri ki, karácsonykor a szezonális árukra, a műszaki termékekre és a gyerekeknek szóló ajándékokra koncentrálnak. Az idén az áruházláncoknál az akció valódi meglétét is vizsgálják, emellett kiemelten nézik az árfeltüntetést.

Az NFH szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóság a honlapján közzétette a karácsonyi vásárláshoz segítséget nyújtó kiadványait, amelyből kereskedők és fogyasztók egyaránt tájékozódhatnak.

A hatóság felhívja a figyelmet arra: fontos tudni, hogy a hibátlan terméket a kereskedő sem kicserélni, sem visszavenni nem köteles. Emiatt sok kereskedő cég csak az ünnepek után foglalkozik ezekkel a problémákkal - hangzott el a tájékoztatón.

Forrás: MTI