Három és fél év a fosztogatóknak

Három és fél év börtönbüntetésre ítélte a Békéscsabai Városi Bíróság azt a helyi férfit, aki kifosztott egy idős, rokkant nőt; az ítélet nem jogerős - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

A 85 éves nő október 21-én Békéscsabán, a Lencsési úton haladt az elektromos rokkantkocsijával, amikor a 24 éves helyi férfi mellészegődött, és beszélgetésbe elegyedett vele. Mintegy kétszáz méter megtétele után kitépte a védekezésre képtelen nő kezéből a táskáját, és elszaladt.

A sértett kiabálására egy ötfős társaság figyelt fel, és üldözőbe vették menekülőt. A férfi beszaladt egy óvodába, és azzal állt elő, hogy a fiát szeretné beíratni. A szemtanúk oda is követték a rablót, leteperték, és addig őrizték, amíg meg nem érkeztek a járőrök - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A gyanúsított ruházatának átvizsgálásakor előkerült az ellopott 26 ezer forint, a nő kézitáskáját és iratait pedig azon az úton találták meg a rendőrök, amerre az elkövető menekült.

Az ítélet nem jogerős; a büntetett előéletű férfi a fogva tartása mellett várja a jogerős ítéletet, mert jelenleg is folyik ellene eljárás - tette hozzá Albert István.

Forrás: MTI