Eljátékgépezték az összelopott pénzt

Hét év börtönt kaptak a bankautomatákat megcsapoló vagyonvédelmisek.

Hét-hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Baranya Megyei Bíróság szerdán azt a két férfit, akik egy vagyonvédelmi cég alkalmazottjaiként mintegy százmillió forintot vettek el bankautomatákba szánt pénzekből.

A bíróság Kovács Attila vezette tanácsa a vádlottakat sikkasztásban mondta ki bűnösnek, és 93,4 millió forint erejéig jogosnak ítélte a károsult vagyonvédelmi cég polgári jogi igényét.
Az ügyész tudomásul vette a döntést, a vádlottak és védőik enyhítésért és eltérő minősítésért fellebbeztek, ezért az ítélet nem jogerős.

A tényállás szerint a bankautomaták pénzfeltöltésével is foglalkozó biztonságtechnikai társaság dolgozói hosszú ideig rendszeresen vettek el kisebb-nagyobb összegeket a berendezésekbe szánt bankjegyekből. Tettükre 2008-ban a cég belső vizsgálata derített fényt, akkor a vállalatvezetők a rendőrséghez fordultak.

A vállalkozásnál akkor jöttek rá a sikkasztásra, amikor az egyik automata hibát jelzett, és az ellenőrzésekor kiderült, hogy a pénz azért fogyott ki belőle a tervezetnél korábban, mert kisebb címletű bankjegyekkel töltötték fel.

Az elsikkasztott pénz nem került meg, a két férfi játékautomatákon eljátszotta. Ezzel nem a bankokat, hanem saját munkaadójukat károsították meg, a bankautomatákba szánt pénzért ugyanis az tartozik felelősséggel.

Forrás: MTI