Bajor visszatér a Heti Hetesbe

Elhúzódó lelki és alkoholproblémái után úgy tűnik, helyreállt a rend Bajor Imre életében. A színész újra játszik, forgat, és most a Heti Hetesbe is visszatér.

Bajor Imrébe végre visszaköltözött az életerő. A színész az utóbbi hónapokban adósságaival és alkoholproblémáival került a bulvárlapok címoldalára.

"Imre összeszedte magát, sikerült kikecmeregnie a gödörből, és megmutatta, hogy igenis meg tud gyógyulni" – nyilatkozta Koós János, aki a Kicsihuszár közeli barátja. Koós elmondta, nagyon örül, hogy kollégája újra régi fényében tündököl.

Bajor Imre felépülését igazolja az is, hogy visszakapta szerepét a Nicsak: Kibeszél! című darabban. A színész állandóan próbál, és alig van ideje pihenni, ám ezt egy cseppet sem bánja, hiszen elmondása szerint ráfért már egy komoly életmódváltás.

"Az elmúlt hetekben alaposan rám ijesztettek az orvosok, úgyhogy nem volt más választásom, kórházba vonultam. Ma már tudom, hogy az eddigi életvitelem vezetett az összeomláshoz, de új életet kezdtem" – magyarázta a művész, aki csütörtökön már a Fábry Showban vendégeskedik, vasárnap pedig a Heti Hetesben csipkelődik majd Farkasházy Tivadarral.

+Már nagyon hiányoztak a kollégáim, alig várom, hogy újra a régi ismerősök és barátok közé ülhessek. Természetesen van bennem egy kis egészséges izgalom is, de hát ez hozzátartozik az életemhez" – árulta el Bajor, akit a teljes stáb nagyon visszavár.
Forrás: Bors/HirExtra