Tapétavágóval kényszerítette közösülésre

Megerőszakolt egy tizenhét éves lányt, mégis másfél évet jogerősen elengedtek a börtönbüntetéséből.

A négy évvel ezelőtti erőszakos, szexuális aktust tagadta a harminchárom éves vádlott, akit mindezért elmarasztalt a bíróság.

A vád szerint az elkövető egy bálon ismerkedett meg a sértettel, ahonnan többedmagával a férfi házához mentek, és ott folytatták a mulatozást. Az erőszakoskodó felajánlotta, hogy hazakíséri a lányt, akivel egy kihalt területen erőszakoskodni kezdett, majd egy tapétavágóval kényszerítette közösülésre.

Az ügy persze kitudódott, a sértett édesapja pedig feljelentést tett.

A férfi azzal védekezett, hogy a lány azért feketítette be, mert nem volt hajlandó fizetni neki a szexért. Az első fokú öt és fél éves börtönbüntetést azonban másodfokon, jogerősen nem ezért, hanem szakértők által alátámasztott elmeproblémája miatt négy évre mérsékeltek.
Hülyéknek áll a világ?

Forrás: Bors/HirExtra