Nemzeti Színház: új igazgató kerestetik

Újra pályázik a Pécsi Nemzeti Színház élére a korábbi jelentkezők többsége, köztük vannak, akik frissített akciótervekkel indulnak - írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.

November 22-én ismét megjelenik a teátrum igazgatói posztjára kiírt pályázat, mivel a pécsi városi közgyűlésen az önkormányzati választások előtt nem sikerült direktort választani.
Rázga Miklós megerősítette, hogy újra harcba száll az igazgatói posztért és konkrét gazdasági, műszaki programmal egészíti ki pályázatát. Márton András is versenyben akar maradni és új elemeket épít be a "dolgozatába": operákat tervez a koncertközpontba a színház művészei, kórusa részvételével, de a csapatot európai sztárokkal erősítené, továbbá nemzetközi bérletet hirdetne meg.

Balikó Tamás jelenlegi igazgató azt mondta, hogy muszáj indulnia, mert hamarosan vége az Európa Kulturális Fővárosa évadnak, a város eladósodott, és e nehéz anyagi helyzetben kiszállása úgy tűnne, mintha elmenekülne a nehézségek elől.
Mohácsi János és Rusznyák Gábor még nem döntötte el a folytatást, csak ezután egyeztetnek a kérdésben. Béres Attila egyelőre hezitál, de azt nyilatkozta, hogy Balikó Tamást tartja a legalkalmasabbnak a posztra.

A cikk szerint színházi berkekben azt beszélik, hogy az első körben erős kormánypárti támogatottsággal indult Dörner György megharagudott a városra, miután nem választotta meg a testület, és ennek hangot is adott.

A színművész pécsi kötődéséről egy országos folyóiratnak egyebek mellett azt nyilatkozta: nem is kell, hogy köze legyen a városhoz, vagy a színházhoz, tíz éve járt utoljára a baranyai megyeszékhelyen, és a társulat nagy részét nem ismeri.
Megjegyezte, szívesebben lenne a Vígszínház, vagy a Nemzeti Színház főszínésze, mint hogy elmenjen Pécsre igazgatónak.

Felsőbb szintű támogatói egy része állítólag már elpártolt Dörner Györgytől - olvasható a baranyai napilapban.
Forrás: MTI