Megválasztották az új államfőt

Az iraki parlament csütörtökön ismét államfővé választotta Dzsalal Talabánit, a kurd szövetség jelöltjét.

A megbízatás négy évre szól. A szavazás annak ellenére sikeres volt, hogy előtte kivonult Ijád Allávi volt kormányfő pártjának, az Iraki Blokknak legtöbb képviselője. A képviselők előzőleg éppen ennek a csoportosulásnak a tagját választották meg a parlament elnökévé.

Talabani feladata lesz a kormányalakítási megbízatás kiadása. Ezt várhatóan Núri al-Máliki jelenlegi miniszterelnök kapja.

Talabani azonnal bejelentette, hogy Núri al-Máliki jelenlegi miniszterelnököt bízza meg az új kormány megalakításával. Erre harminc napja van.

Az Iraki Blokk tiltakozó kivonulása miatt kérdésessé vált, hogy milyen arányban tudja majd bevonni a hatalomba az Allávi mögött álló szunnitákat, akik máris a hatalommegosztási megállapodás megsértésével vádolták meg a síita többséget, amely visszadobta egy követelésüket.

Azt akarták volna, hogy még az államfő megválasztása előtt töröljék azokat a döntéseket, amelyekkel a párt egyes tagjait eltiltották kormánypozíciók betöltésétől, mert tagjai voltak az előző rendszer kormánypártjának, a Baasz Pártnak.

Forrás: MTI