Pia: az EU-t aggasztják az orosz újságíróverések

Elfogadhatatlannak minősítette az Európai Bizottság szóvivője hétfőn orosz újságírók minapi megverését.

Pia Ahrenkilde Hansen egyúttal az Európai Unió végrehajtó szervének nevében reményét fejezte ki, hogy a felelősöket utoléri az igazságszolgáltatás. Catherine Ashton külügyi EU-főképviselő szóvivője, Maja Kocijancic úgy nyilatkozott: az EU-t különösen aggasztja, hogy úgy tűnik, előre megfontolt bűncselekményekről van szó. Üdvözölte viszont, hogy az orosz vezetés is jelezte, mielőbb fényt kíván deríteni a történtekre.

Oleg Kasint, a Kommerszant című tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap újságíróját szombat hajnalban verték össze, állapota hétfőn is súlyos volt. Egy Moszkva melletti településen, pénteken Szaratovban is megvertek egy-egy újságírót. Mindegyik támadást az áldozatok szakmai tevékenységével hozzák összefüggésbe.

A bizottsági illetékesek szerint a történteket olyan kísérletként is lehet értékelni, amelynek célja az újságírók elhallgattatása.

Arra a kérdésre a szóvivők nem válaszoltak egyértelműen, hogy a decemberi EU-orosz csúcstalálkozón uniós részről szóba hozzák-e a sajtószabadság ügyét. Ez a téma mindazonáltal időről időre megjelenik a kétoldalú tárgyalások napirendjén.
Forrás: MTI