Légitársaságok: hamarosan mindenért fizetni kell?

A válságból épphogy kiemelkedő légitársaságok igyekeznek szaporítani, ugyanakkor fizetőssé tenni eddig ingyenes szolgáltatásaikat

A válságból épphogy kiemelkedő légitársaságok igyekeznek szaporítani, ugyanakkor fizetőssé tenni eddig ingyenes szolgáltatásaikat. Az amerikai légitársaságok már díjat szednek minden poggyász után, beleértve a kabinba felvihető csomagokért, táskákért is. Ezek elszállítása - bizonyos súlyhatárig - korábban mindig benne volt a jegy árában, de most 20-90 dollár közötti összeget kérnek értük. A legnagyobb európai fapados légitársaságnál, az ír Ryanairnél pedig már fontolóra vették, hogy pótszékeket - gyakorlatilag zsámolyokat - állítanak be az utasszám, kihasználtság növelése végett. Ezekre le- és felszálláskor ülnek majd az utasok, különben meg állhatnak, hogy ne legyenek útban.

Néhány légitársaság, például a United Airlines és a SouthWest Airlines felárat kér a kövér utasoktól is, egyes esetekben két menetjegy megvásárlását is előírja számukra.

A repülőgépek berendezésével foglalkozó Avion Interiors vállalat egy őszi szakmai vásáron már bemutatta rövidebb repülőutakra kialakított, Skyrider fantázianevű ülőalkalmatosságát, amely afféle átmenet a sámli és a nyereg között, de ezt a hatóságok még nem szabványosították.

A repülőjegyhez járó szolgáltatásokat kezdetben megszüntető, majd külön díjazás ellenében többé-kevésbé visszaállító úgynevezett fapados légitársaságok közül a Ryanair és brit Flybe jelenleg a bevétele majdnem 20 százalékát szerzi a kiegészítő szolgáltatásokból. A hagyományos légitársaságok közül a nagy amerikaiaknál, a United Airlinesnál vagy a Deltánál ez az arány még csak 7 százalékos.
Forrás: MTI