EU támogatás a vitorlásversenyre

Andris Piebalgs, az Európai Unió fejlesztési biztosa támogatásáról biztosította a világon egyedülálló Afrika-kerülő vitorlásversenyt, amelyet a Földet vitorlással már kétszer megkerülő Gál József és Kondricz Péter nemzetközi jogász szervez.

Piebalgs kétnapos, csütörtökön zárult magyarországi látogatása során tárgyalt a projektigazgatókkal és aláírta az Africa Europe Challenge (AEC) védnöki nyilatkozatát - tájékoztatta az MTI-t Gál József és Kondricz Péter.

A projekt védnöki testületének további tagjai: Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, Tőkés László, az Európai Parlament sportért, oktatásért és kultúráért felelős alelnöke, Wossala György, az Európai Vitorlás Szövetség elnöke, valamint Louis Michel, az EU és a fejlődő országok közös parlamenti közgyűlésének uniós társelnöke.

A tervek szerint jövő júliusban induló AEC a sporttörténet első Afrika-kerülő vitorlásversenye, mely egyben kulturális és humanitárius eseménysorozat is.

A viadal 15 szakaszból áll majd. Az Európa és Afrika közötti jelképes történelmi helyről, Máltáról kelet felé kiindulva és oda visszatérve 24 ezer kilométernyi utat tesz meg. Huszonhárom megállója lesz, 13 afrikai és 3 európai országot érint. A tengeren 4-21 napos szakaszokat töltenek majd.

Újdonságot jelent a verseny abban is, hogy egy-egy szakaszra külön is bekapcsolódhatnak az érdeklődők.
Forrás: MTI