A kormány lóvá tette a Magyar Orvosi Kamarát?

A választások előtt a Fidesz ígérete szerint a Magyar Orvosi Kamara jogköre kibővülne. Mégis az egészségügyi salátatörvény egyetlen pontja sem említi. A HírExtra az esetleges végső döntés mögött húzódó érdekekre volt kíváncsi.

Választási ígéretek

MOK: a betegek üdvéért
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) minden Magyarországon működő orvos független, demokratikus, céhszerű testülete, amely tagjainak szakmai, erkölcsi és anyagi érdekvédelmet hivatott biztosítani. Működését köztestületként a képviseleti demokrácia elvei szerint fejti ki. Átlátható működésével és befolyásával nemcsak tagjait, hanem a lakosságot és annak egészségügyét is szolgálja "a beteg üdve a legfőbb törvény" szellemében.

www.mok.hu
A kamarák a választások előtt kijelentették, hogy a teljes és kötelező kamarai tagság helyreállítását, valamint az egyetértési jogaik visszaállítását várják az új döntéshozóktól. Ez alapján szerettek volna ismét a közhatalmi rendszer érdemben működő részévé válni. Ez azért lett volna fontos, hogy kizárólag véleményük figyelembevételével léphetett volna hatályba az egészségügyet érintő jogszabály.

Egyes sajtóértesülések szerint Éger István kamarai elnök erre már a választások előtt ígéretet kapott a Fidesztől, miszerint az egészségbiztosítóval azonos jogkörökkel rendelkező kamarát vezethet. Valóban, a társadalmi feszültséget figyelembe véve előre borítékolható volt a Fidesz győzelme.

A kamara elnökének a Fidesszel való pozitív viszonya vitathatatlan, azonban az már kétségbe vonható, hogy a választások előtt az említett párttal hogyan egyezhetett meg Éger. Mindezek fényében feltételezhető, hogy az egészségügyi átalakítások alapjait már előre lefektette a jelenlegi kormány, és egyértelműen körvonalazódik a gondolatsor, hogy „szempillantás alatt” az országos tiszti főorvostól miért vonták el kilenc országos intézet irányítását. 

Éger István, korábbi sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy bolondok lennének, ha nem próbálnák meg visszaszerezni korábbi jogaikat. A MOK elnöke úgy gondolta, az egészségügyben végbemenő átalakítások és a Fidesz által kivitelezett újítások jó terepet adhatnak az igény megvalósításának. Továbbá Éger számon kérően leszögezte, hogy az ígérgetések után a cselekvésé a terep. Korábbi álláspontja szerint meg volt arról győződve, hogy meg tudnak egyezni az új döntéshozókkal. Talán a határtalan remény az oka annak, hogy az elnök jelenleg még nem utasította vissza egyértelműen a neki megküldött javaslatot.

Ennek ellenére kérdéses, hogy a Fidesznek érdeke-e a MOK-ot a követelt jogokkal felruházni és megerősíteni hatalmát. Esetleg inkább érdemesebb meghagyni létjogosultságát, és csupán a szakmai véleményezés szintjén megtartani? Az igény megvan a látszat fenntartására.

A lobbitevékenység jutalma

Az egyik sajtóorgánum szerint Éger sokéves lobbi-tevékenységét a kormány a kamara jogkörének kiszélesítésével jutalmazta volna. Ráadásul a kormánypárt mellett erre a szakkormányzat is ígéretet tett. Így tehát a MOK elnöke, akár készpénznek is vehette a Fidesz ajánlatát. Ez alapján kitágult volna az a meghatározás, miszerint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) minden Magyarországon működő orvos független, demokratikus, céhszerű testülete, amely tagjainak szakmai, erkölcsi és anyagi érdekvédelmet hivatott biztosítani. Működését köztestületként a képviseleti demokrácia elvei szerint fejti ki.

Azonban az ígéret szerint feltételezhető, hogy a politika, és jelen esetben a Fidesz hatékonyabban beleszólhatott volna a kamara életébe, hiszen az Egészségbiztosítási Alap felügyeletét a Magyar Köztársaság Kormánya, az egészségbiztosítás központi hivatali szervének irányítását a nemzeti erőforrás miniszter látja el.

Valószínűsíthető, hogy a kamara végleg elveszítette volna politikai függetlenségét, mégis nagyobb hatalmat, védelmi rendszert tudott volna biztosítani tagjai számára és beleszólást az egészségügyi biztosítói szerződésekbe.

A salátatörvény nem tartalmazza az ígéretet

Úgy tűnik, a kiszélesített jogkörök üres ígérgetések voltak, hiszen a nemrég nyilvánosságra hozott egészségügyi salátatörvény egy szóval sem említ erre irányuló változást.

Cserháti Péter, helyettes államtitkár a tervezettel kapcsolatos sajtótájékoztatón problémákat és terveket említett. Így az egészségbiztosítási törvény mentén számos kisebb változást terveznek például a finanszírozás területén. Azonban ennél súlyosabb lesz a patikaalapítás, gyógyszer-támogatási rendszer módosítása. Cserháti megemlítette még azt is, hogy a "súlyponti kórház" egy fogalom, ami gyakorlatilag nem is létezik. A helyettes államtitkár kifejtette: január 1-től lehetőség nyílik arra, hogy az ágazati vezetés az új szakmai kollégiumokkal együttműködve, a törvény hibás elemeinek kiszűrésével elkezdjen egy új rendszer felépítését.

Ahhoz, hogy a kamara újraalakulhasson, illetve, hogy jövő év elején már kérhessék az orvosoktól a be- vagy visszalépést, november közepéig a parlament elé kell vinni az erre vonatkozó passzusokat.

Az egészségügyért felelős államtitkárság által előkészített, ám jelenleg még egyeztetés alatt álló szabálytervezet ugyan előírná a kötelező tagságot, a tagdíjfizetést is, de nem adna túl sok jogkört a testületnek, csak véleményezési jogot az egészségbiztosítóval kötött szerződések ügyében. Így tehát pénzbeszedésre alkalmas lenne a kamara, azonban az intézmény, gyenge hatáskörrel aligha szólhatna bele az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekbe.

A jelenlegi javaslat szerint csak véleményezési joguk lenne az egészségbiztosítóval kötött szerződések feltételeinek ügyében,az egyetértési jogok helyett. Tehát olyan véleményeket gyárthatnak, melyeket vagy figyelembe vesznek vagy nem.

Annyi bizonyos, hogy egyes problémakörökben továbbra is a kamara feladata lenne a szakmai érdekek hangoztatása és az orvosok állásfoglalása melletti kardozás, melynek meghallgatása csupán a Fidesz jó szándékán múlik majd.

Megkérdőjelezhető az aláírásgyűjtés?


A sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az orvosok aláírásgyűjtés által adnak hangot felháborodásuknak. Azon az állásponton vannak: ha a kormány nem adja meg a kellő jogosítványokat, akkor nem is írják elő a kötelező tagságot. Az orvosok valódi jogosítványokat, jogköröket akarnak a tagdíjért cserébe, amelynek megvalósulása jelen állás szerint erősen kérdéses. Tény, hogy a lap nem tüntetett fel semmiféle forrást, vajon mely érdekképviseleti szervezet gyűjti az aláírást a tervezet ellen.

Éger István jelenleg külföldön tartózkodik. Megkeresésünkre pár mondat erejéig csak annyit fűzött az esethez, hogy van pár fontoskodó ember, és nem kell alapot adni a különféle, ilyen híreket terjesztő sajtóorgánumok kijelentéseinek.