MSZP: követi az LMP-t

Az MSZP sem vesz részt a továbbiakban az alkotmány-előkészítési munkában, mert ezt hiteltelennek és komolytalannak tartja Lázár János Fidesz-frakcióvezető kedden kezdeményezett alkotmánymódosítási javaslata után.

Mesterházy Attila frakcióvezető-pártelnök ezt az MSZP országos elnökségének és frakcióelnökségének rendkívüli ülése után, kedden délután közölte az MTI-vel annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót; ezt követően Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezte az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Ab hatásköréből.

A szocialista politikus úgy látja: az alkotmányozás folyamata a Fidesz esetében nem a demokrácia kiteljesítését, a szabadság védelmét és a jogállam megerősítést szolgálja, hanem éppen ellenkezőleg, ezen demokratikus értékek és demokratikus intézmények meggyengítését, a demokrácia szűkítését tűzte ki célul.

A Fidesz cselekedeteit semmi más nem befolyásolja, mint az önkényes hatalmi törekvések - szögezte le.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: felkér minden demokratikus magyar embert pártpolitikai hovatartozástól, világnézettől, értékrendtől függetlenül, hogy fogjanak össze és minden parlamenten belüli, illetve kívüli eszközzel védjék meg a demokráciát, a jogállamot, valamint a népakaraton alapuló szabadságot.

A frakcióvezető véleménye szerint Lázár János a Fidesz nevében hadüzenetet intézett a demokrácia és a jogállam ellen, ami totális diktatúrához, a parlamenti demokrácia teljes lerombolásához vezet.

Kedden délután, az MSZP döntését megelőzően az LMP is bejelentette, hogy kiszáll az alkotmány-előkészítő bizottságból, november 3-án pedig tüntetést szervez az Alkotmánybíróság épülete elé.

Gyurcsány Ferenc, az MSZP Demokratikus Koalíció platformjának az elnöke pedig azt javasolta, hogy a parlament demokratikus ellenzéke és a demokratikus közélet szereplői még azelőtt üljenek le egymással és egyeztessenek egy - az Alkotmánybíróság épülete előtt tartandó - közös demonstrációról, hogy a Fidesz módosítani tudná az alkotmányt és romba dönteni a hatalommegosztásra épülő ,89-es rendszert.
Forrás: MTI