Novemberre ígér új legfőbb ügyészt a Fidesz

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint legkésőbb november végén meg kellene választania az Országgyűlésnek a legfőbb ügyészt.

A legfőbb ügyész személyére a frakciószövetség közösen tesz majd javaslatot - közölte a KDNP képviselőcsoportjának vezetője azt követően, hogy az államfő hétfőn egymás után fogadta a parlamenti pártok frakcióvezetőit a Sándor-palotában.

Lázár János - aki Rogán Antal fideszes képviselővel együtt érkezett az egyeztetésre - a találkozó után újságíróknak elmondta, Schmitt Pál minden parlamenti párt véleményét kikéri a legfőbb ügyész jelölése előtt, akinek személyéről egy újabb alkalommal konzultálnak majd.

Hozzátette: a Fidesz frakcióvezetőjeként azt jelezte a köztársasági elnöknek, hogy legkésőbb november végén meg kellene választania az Országgyűlésnek a legfőbb ügyészt.
Lázár János elmondta azt is, a köztársasági elnök az alkotmányozás folyamatáról kért soron kívüli tájékoztatást, mert, mint jelezte, szeretne konkrét kezdeményezéssel élni.

Rogán Antal újságíróknak arról számolt be, az egyeztetésen tájékoztatta az államfőt, hogy az első és a második akcióterv intézkedéseinek köszönhetően az idei költségvetésben tartani lehet a 3,8 százalékos hiánycélt. Hozzátette: a jövő évben is tartható lesz a három százalék alatti költségvetési hiánycél, ami azt jelenti, hogy Magyarország pénzügyi és gazdasági stabilitása garantált.

Megemlítette a 98 százalékos különadó kérdését, mint mondta, reméli, hogy az intézkedések hatályban tudnak maradni.

Kiemelte: olyan adórendszer áll fel jövőre, amely az elmúlt húsz év legnagyobb adócsökkentését foglalja magában.

Lázár János és Rogán Antal után Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője érkezett az államfőhöz egyeztetésre.

Mint újságíróknak elmondta: a legfőbb ügyész személyére a frakciószövetség közösen tesz majd javaslatot, a KDNP-nek nem lesz önálló jelöltje.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy decemberben jár le a jelenlegi legfőbb ügyész mandátuma, a törvény azonban nem kötelezi a parlamentet arra, hogy bizonyos időn belül jelölje meg az utódot. Még folynak az egyeztetések, vannak jelöltek - tette hozzá.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az egyeztetésen Polt Péter volt legfőbb ügyész és Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettesének neve elhangzott-e, azt válaszolta: mint lehetőség, természetesen megjelentek, de még sem az államfő, sem a frakciószövetség nem nevezte meg a lehetséges jelöltet.

Harrach Péter elmondta azt is: az államfővel sok kérdésben egyetértettek. Hozzátette, pártja számára fontos az alkotmányban is és a költségvetési törvényben is megjeleníteni a családok érdekeit.

Az alkotmányban érdemes biztosítani a nemzet egységét, melynek egyik sajátos módja a szavazati jog megadása a határon túl élő magyaroknak - jelentette ki. A KDNP számára fontos kérdés még a vasárnapi munkaszüneti nap biztosítása, ami az egyeztetésen szintén szóba került - mondta.

Az államfő három témát jelölt meg a meghívóban, amelyet a frakcióvezetőknek küldött: az alkotmánnyal, a jövő évi költségvetéssel és az ügyészséggel kapcsolatos kérdéseket.

Schmitt Pált június 29-én választotta köztársasági elnökké az Országgyűlés. Megválasztásakor egyebek mellett azt mondta: csapatembernek tartja magát, ezért fontos neki, hogy szót értsen a miniszterelnökkel, az összes közjogi méltóssággal, a kormánytagokkal, a parlamenti pártokkal, a történelmi egyházakkal és civil szervezetekkel. Kijelentette, a köztársasági elnököt a független közjogi tisztségekre való jelöléskor a kollektív bölcsesség, vagyis a parlamenti pártokkal való előzetes egyeztetés segítheti.
Forrás: MTI