A beruházásokat befolyásolhatja a különadó

Nagyon meglepődnénk, ha bármelyik távközlési cég tovább tudná hárítani a lakosságra a kivetendő különadót, sokkal inkább a beruházásokat befolyásolja majd a befizetés - mondta Zsembery György, az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A keddi sajtótájékozatón még hozzátette: "azért sem lehet a különadót áthárítani a fogyasztókra, mert egyrészt a távközlési piac nagyon szabályozott, másrészt pedig ebben a szektorban évek óta folyamatosan csökkennek az árak, s a felhasználók emelést nemigen fogadnának el."

Szerinte, a különadó likviditási problémát okozhat a kisebb cégeknél, de a nagyobbaknak is le kell gondolkodniuk azon, hogy honnan fedezik a befizetést.

Továbbá kifejtette, hogy a befizetendő pénz fele a Magyar Telekomot illeti, s ezért kíváncsian várják, hogyan reagál rá. Zsembery György elmondta, meglepődne, ha a cégek nem csinálnának semmit, de azon is, ha kivetett adót nem szedné be a kormány. Az Invitel megvárja míg törvényerőre emelkedik a különadó, s akkor alakítja ki hivatalos álláspontját. A vezérigazgató-helyettes elmondta, azt is jó lenne látni, mire megy el a különadóból befolyó pénz. A számítások szerint az Invitelnek mintegy 4 milliárd forintot kell különadóként fizetnie évente.

Tavaly 57 milliárd forint volt az Invitel magyarországi bevétele, a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 26,5 milliárd forint. A társaság magyarországi bevétele és EBITDÁ-ja 2008-as szinten maradt tavaly.
Forrás: MTI