Tóth József: döntő időszak jön az MSZP életében

A következő fél-egy év sorsdöntő időszak lesz a szocialisták életében - mondta Tóth József, a XIII. kerület ötödszörre is megválasztott MSZP-s polgármestere a Népszavának adott, pénteken megjelent interjújában.

"Most dől el, hogy az MSZP meg tud-e újulni, vagy a pártban levő, elismerten különböző alakulatok különválnak" - fogalmazott Tóth József. Hozzátette: a kongresszus megválasztotta a pártvezetőket, és az elnökség feladata, hogy a pártot újjászervezze.

"A pártegység, a megújulás híve vagyok, és ennek érdekében szeretnék cselekedni. Meg azért, hogy az elveszített hitelességetvisszaszerezzék a szocialisták" - mondta.

Tóth József arról is beszélt, hogy ha nem "biodíszletnek" akarják használni, akkor áll az új fővárosi vezetés rendelkezésére.
Forrás: MTI