LMP: össze kell hívni a honvédelmi bizottságot

A Lehet Más a Politika (LMP) kezdeményezi az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását, hogy a pártok tájékoztatást kapjanak az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar csapatok tevékenységéről - közölte a párt pénteken az MTI-vel. Az LMP kivonulási stratégia kidolgozását szolgalmazza.

A nyílt levelében a misszióval kapcsolatban több kérdést is megfogalmazó LMP fontosnak tartja, hogy a megfelelő információk birtokában, a közvélemény tájékoztatása mellett, közös gondolkodási folyamat kezdődjön el az afganisztáni szerepvállalásról.

Ennek lenne első lépése a bizottsági ülés, amit rendszeresíteni szeretnének - fűzték hozzá.
Az LMP kívánatosnak tartja továbbá, hogy kezdődjön meg a szerepvállalás rövid- és középtávú átgondolása, és "tűzzünk ki egy kivonulási időpontot, illetve stratégiát".

A külügyi tárca vezetőjének és a honvédelmi miniszternek, illetve a honvédelmi bizottság elnökének feltett LMP-s kérdések között szerepel például, hogy milyen modernizációt tervez a kormány a tartományi újjáépítési csoportban (PRT), illetve, hogy hogyan szállítják a váltásokat a jövőben a tábor (Puli Humri) és a repülőtér (Mazari Sarif) között.

A párt tudni szeretné azt is, hogy mi lesz a közel 500 milliós fejlesztési büdzsé sorsa, ezzel mit terveznek a 2011-es költségvetést illetően és, hogy pontosan milyen tevékenységet és milyen eredményességgel végzett el a Különleges Műveleti Csoport (KMCS) a kiküldése óta.
Forrás: MTI