Nyolc körözött határsértőt fogtak

Hét moldáv és egy román határsértőt fogtak el a határrendészek a hét első napjaiban a román határ hajdú-bihari szakaszán, többük ellen Magyarországon, Ausztriában és Németországban is elfogatóparancs van érvényben.

Kelemen Éva tájékoztatása szerint hétfőn egy, hamis román iratokat felmutató 26 éves román határsértőt fogtak el és vettek őrizetbe Biharkeresztesen. A településen, ugyancsak hétfőn, hőkamera segítségével vettek észre hat embert az államhatár közelében.

Közülük a járőrök éjszaka három, majd kedden további két embert elfogtak. A felvételen látható hatodik személyről kiderült, hogy az maga az embercsempész volt, aki a határsértőket Moldovából egészen az államhatárig szállította. Az elfogott öt moldáv állampolgár nem tudta igazolni jogszerű magyarországi tartózkodását. Az embercsempész, akiről társai azt mondták, hogy ugyancsak moldáv állampolgár, a tiltott határátlépés elkövetése előtt egy-egy hamis román személyigazolvánnyal látta el a határsértőket. Ketten fel is használták azokat személyazonosságuk igazolására, így velük szemben közokirat-hamisítás miatt büntetőeljárás indult.

Mindössze egy embernél volt érvényes moldáv útlevéllel, de érvényes vízuma neki sem volt. Kedd délután Mezőpeterd közelében fogtak el egy 23 éves moldáv állampolgárt, akit közokirat-hamisítás miatt itthon már köröztek, de Németországban is elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd elfogása után hamis adatokkal próbálta igazolni magát. Ruházatának átvizsgálása során hamis román személyi igazolványt és vezetői engedélyt is találtak nála.

Ugyanezen a napon Váncsod közelében fogtak el egy másik 23 éves moldáv határsértőt is, akinél szintén hamis román személyi igazolványt és útlevelet találtak. Ellene beutazási és tartózkodási tilalom volt érvényben, ugyanis Magyarországon már közokirat-hamisítás miatt keresték, valamint az osztrák és német hatóság is körözte. A gyanúsítottak mindegyikét őrizetbe vették - közölte Kelemen Éva.
Forrás: MTI