Mikola: az alapellátást kell fejleszteni

Az alapellátás fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt, hiszen ez az a terület, amely képes megváltoztatni a most még európai viszonylatban rossz népegészségügyi mutatókat - mondta Mikola István.

Azt várják a tárcától, hogy ennél az ellátási formánál megjelenjen a népegészségügyi szakember, az egészségpszichológus, és ezekhez a teamekhez "közelebb kerüljenek" a járóbeteg-szakrendelők, hiszen az a cél, hogy az elsődleges egészségügyi ellátást a lakosokhoz a legközelebb vigyék, így csökkentve a drága kórházi ellátásokat.

"Ma az a legnagyobb probléma, hogy a kórházakra tömegek zúdulnak, pedig a betegségük miatt az alapellátás szintjén is megkaphatnák a végleges gyógyulást" - fogalmazott a fideszes országgyűlési képviselő.

Arra reflektálva, hogy Szócska Miklós államtitkár a csütörtöki Világgazdaságban úgy nyilatkozott, sikerült rábukkanni 27,5 milliárd forintra, és szeretnék visszajuttatni az ágazatnak, Mikola István azt mondta, már tudtak erről a megtakarításról, amely a 2007-2008-as év maradványa. Az egészségügyi bizottság is azon lesz, hogy ez a pénz az egészségügyet illesse, és szerepeljen a jövő évi költségvetésben - tette hozzá.

A jövő évi büdzsé körirata alapján a sajtóban megjelenő ágazati költségvetési számokkal kapcsolatban a politikus azt mondta, "köriratokkal nem foglalkozik", meg fogja várni a költségvetés tervezetét, és akkor fog csak véleményt mondani.

Kiemelte azonban, azt várják és remélik, hogy az egészségügy nem szenved el forráselvonást jövőre, hiszen a legnagyobb problémája az ágazatnak a forráshiány és a szűk gazdasági mozgástér.

Hozzátette: minden strukturális és finanszírozási átalakításhoz többletforrás szükséges.
Forrás: MTI