Tanker ütközött egy hajóval

Repülőgép üzemanyagot szállító tanker és konténerszállító hajó ütközött kedden a hollandiai Scheveningen kikötővárostól 30 kilométerre - jelentette a helyi ANP hírügynökség.

A beszámoló szerint a tanker oldalában hatalmas lyuk keletkezett a baleset következtében. Senki sem sérült meg. Peter van Oorschot, a holland parti őrség szóvivője elmondta, hogy a tartályhajó repülőgép-üzemanyagot szállított.

Ez egy ideig a léken keresztül a vízbe folyt, de a szivárgást sikerült megállítani. A megmaradt kerozint most egy másik hajóra fejtik át. A víz felszínen üzemanyag úszik, ez robbanással fenyeget. A beszennyeződött terület 3 kilométer hosszú és fél kilométer széles.

A szóvivő elmondta, hogy a kerozin nagyon gyorsan párolog, nem jelent közvetlen veszélyt az egészségre. Úgy vélekedett, hogy a szennyeződés nem ér el a holland partokig, mert hamarabb elpárolog. Azt nem tudta megmondani, hogy mennyi kerozin volt a görög hajón.

Tengeri hajózással foglalkozó internetes oldalak szerint a Mindoro 244 méter hosszú és 42 méter széles, legénysége 25 fő. A másik hajó, a ciprusi Jork Ranger hossza 141 méter, szélessége 21 méter, 12 fős személyzet szolgál rajta. A hollandiai Rotterdamból tartott az oroszországi Szentpétervár kikötőjébe.

Forrás: MTI