Barroso együttérzését fejezte ki

A magyar nép iránti együttérzését fejezte ki a "valóban nagyon súlyos ökológiai katasztrófa", az iszapömlés kapcsán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, a pécsi jubileumi rektorkonferencia díszvendége kedden.

"Teljes mértékben elismerjük a magyar hatóságok hozzáértését és a gyors fellépését" - jelentette ki a Pécsi Tudományegyetemen rendezett háromnapos konferencián, amelynek nyitórendezvényén Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntőt mondott.

Barroso kifejtette, hogy az EU az első pillanattól fogva kifejezte, "minden lehetséges módon támogatást nyújt". Hozzátette, személyes megbeszélést folytat a kormányfővel, egyebek között a tragédiával kapcsolatos kérdésekről.

Meggyőződése szerint a pécsi rektorkonferencia kiváló alkalom annak a fontos kérdésnek a megvizsgálására, hogy "az egyetemek hogyan segíthetnek alakítani jövőnket".

**

Ez a szakember "mindent tud az iszapkárosító hatásokról és záros határidőn belül Magyarországra érkezik, hogy segítsen a veszélyek elhárításában" - mondta a politikus, miután megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Utalt rá, hogy egy uniós szakértői csoport a napokban már megérkezett a helyszínre, az ajkai térségbe.

José Manuel Barroso a pécsi jubileumi rektorkonferencián mondott beszédéhez hasonlóan a sajtótájékoztatón is együttérzését fejezte ki az iszapömlés károsultjainak, mindazoknak, akiket valamilyen veszteség ért. Egyben örömének adott hangot az egy hete történt katasztrófa elhárítására tett magyar erőfeszítések okán.

Magyarország rendkívül gyorsan cselekedett, sikerült segítségét nyújtania a károsultaknak és képes volt megakadályozni a katasztrófa továbbterjedését. Az Európai Bizottság továbbra is támogatja ebben - hangoztatta.

Orbán Viktor elmondta, hogy részletekbe menően tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét a történtekről, a munkálatokról, az iszapömléssel kapcsolatos lépésekről. Köszönetét fejezte ki a támogatásért, és azért, hogy az elnök személyesen is nyomon követi annak eseményeit. Megjegyezte: "aki gyorsan ad, az kétszer ad".

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója hétfőn számolt be arról, hogy a vörösiszap környezeti hatásainak felmérésében és a károk csökkentésében segédkező öt EU-szakértő közül hárman már megérkeztek Magyarországra.
Forrás: MTI