Kitüntették Navracsics Tibort
Pálfi István Emlékérem elnevezéssel kitüntetést alapított a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az emlékérem annak adományozható, aki tevékenységével kiemelkedő módon járul hozzá az európai regionális együttműködés fejlesztéséhez.
A bronzból készült emlékérmet a miniszter adományozza évente egy személynek, a kitüntetést a Pálfi István Emléknapon, szeptember 23-án adják át. Odaítélését indokolt javaslattal, valamint a jelölt életútjának rövid ismertetésével bárki kezdeményezheti a miniszternél minden év július 15-ig.
Az emlékérem létrehozásáról szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
A rendelet kimondja, hogy az emlékérem 2010. évi adományozásáról a közigazgatási és igazságügyi miniszter dönt.
Pálfi István fideszes politikus 2006-ban hunyt el. 2004-től haláláig az Európai Parlament képviselője volt, a költségvetési ellenőrzési és a regionális fejlesztési bizottságban dolgozott.
Forrás: MTI