Ismét Kovács Ferenc lett a Vas Megyei Közgyűlés elnöke

Ismét Kovács Ferencet (Fidesz) választotta a Vas Megyei Közgyűlés elnökévé a megyei önkormányzat. A pénteki alakuló ülésen a testület 13 támogató szavazattal, egyetlen tartózkodás mellett hozta meg döntését Szombathelyen.

A közgyűlés az elnök javaslatára két alelnököt választott, Marton Ferenc (Fidesz) és Majthényi László (Fidesz) személyében, mindketten a korábbi közgyűlésben is alelnöki tisztséget töltöttek be.
A megyei közgyűlésben a 15 képviselői mandátumból a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum pártszövetség 11, az MSZP 2, a Jobbik 1, a Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom szintén 1 mandátumot szerzett.

A Vas Megyei Közgyűlés döntött a tisztségviselők javadalmazásáról, béréről és költségtérítéséről is.
Rába Kálmán (Jobbik) még az alelnökök megválasztása előtt azt a kérdést tette fel: vajon a közgyűlés lecsökkent létszámára tekintettel nem lenne-e elegendő egy alelnököt választani, illetve megfontolásra ajánlotta, hogy a két alelnök közül az egyik társadalmi megbízatásúként lássa el feladatát a következő négy évben.


Kovács Ferenc, aki második ciklusát kezdi elnökként a megyei közgyűlésben, e mellett pedig egyéni körzetben megválasztott országgyűlési képviselő is, elmondta: az elnök és a két alelnök között az ezt megelőző négy évben is olyan feladatmegosztás volt, amely jól működött, ezért nincs ok változtatni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szervezeti és működési szabályzat két főállású megválasztását írta elő, akiknek a személyére kizárólag az elnök tehetett javaslatot.
Fehér László (MSZP) bejelentette: az MSZP két képviselője frakciót kíván alakítani. Kovács Ferenc válaszában tudatta: erre jelenleg a szervezeti és működési szabályzat lehetőséget ad, két képviselő alakíthat frakciót. Jelezte ugyanakkor, hogy a közgyűlés következő, két hét múlva esedékes ülésén témaként szerepel a szervezeti és működési szabályzat módosítása, valamint az új ciklusprogram előterjesztése és elfogadása is.

Forrás: MTI