Történelmi híd épül Tata és Érsekújvár között

Várjátékokat rendeznek a hét végén a dél-szlovákiai Érsekújvárban: a rendezvény első része májusban Tatán zajlott, ahol már hagyománya van a Tatai Patarának - írja az Új Szó című pozsonyi napilap csütörtökön.

Az érsekújvári várjátékokat péntek délután az egykori seregek ünnepélyes mustrája nyitja meg a Ferencesek terén. A katonák hadiszállása a Bernolák parkban lesz, ahol szombat délelőtt a történelmi csoportok előadásában láthatja a közönség a Hajdútáncot, pontosabban azt, ahogyan Bethlen Gábor és hajdúserege elfoglalja az érsekújvári várat. A délutáni Holdtölte című műsorban megelevenednek a török harcok, a várost megszállják a törökök. A 17 órakor kezdődő Holdfogyatkozás lesz a nap fénypontja: a keresztény összefogással verbuválódó seregek megtörik a török uralmat és visszafoglalják a várat.

Az Anton Bernolák téri parkban felállított vásári pódiumon mindkét napon korabeli színházi és táncos-zenés előadásokkal szórakoztatják a közönséget, a vigadalmat szombat este nagyszabású középkori tűzjátékkal koronázzák meg.

A város főterén a vendégek hagyományosnak nem mondható, építészeti tervekből készült kiállítást láthatnak In/tér/venciók Érsekújvár 2010 címmel. Az Érsekújvári Regionális Művelődési Központban megnyitják Az én Szlovákiám című fotókiállítást, a Thain János Múzeumban még tart a Fegyvert s vitézt éneklek fegyverkiállítás. A látogatók bekapcsolódhatnak a történelmi vetélkedőbe.

A járási székhelyen őrségváltások is lesznek, a közönség láthatja a hadak látványos vonulásait, a követek mozgását, a végvári vitézek és a janicsáriskolák hadipróbáit, továbbá a Legolas Íjászklub bemutatóját.

A korabeli vásárban és a bazárban a város utcáin hagyományos kézműves portékát fognak kínálni.

A rendezvény európai uniós támogatással valósul meg a Regionális Fejlesztési Alapból a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében. Tata és Érsekújvár ötszázalékos önrésszel járult hozzá a várjátékokhoz, a több mint 100 ezer eurós program sikeres megvalósításához.

Varga Ildikó, a rendezvény sajtófelelőse a lapnak elmondta, hogy a Történelmi híd Tata és Érsekújvár között elnevezésű program májustól decemberig tart. Célja a multikulturális együttműködés és a tolerancia.
Forrás: MTI