Uzsorások vertek meg egy férfit

Uzsorások vertek meg egy férfit Tiszarádon, az egyik gyanúsítottat a rendőrség már elfogta, a másik kézre kerítésére elfogatóparancsot adtak ki - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője szerdán.

A könnyű sérüléseket szenvedett 26 éves tiszarádi férfit hétfőn két férfi ültette be egy autóba, egy közeli területre vitték, ahol megverték, majd visszafelé jövet kilökték a járműből - mondta a rendőr százados.

A sértett először azt mondta a rendőröknek, hogy nem történt semmi vele, később azonban elárulta: uzsoratartozása miatt bántalmazták. Harmincezer forintos tartozásáért százezer forintot követeltek tőle és a verésen kívül azzal fenyegették, hogy az egész családját kiirtják.

A rendőrség zsarolás bűntettének megalapozott gyanújával őrizetbe vette az egyik feltételezett elkövetőt, egy 29 éves kéki lakost. Társa, egy 32 éves demecseri férfi ellen uzsora- és más bűncselekmények elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot.

Fülöp Gergely megjegyezte, hogy uzsora bűncselekményéért három, zsarolásért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.

Forrás: MTI