Karsai Józsefből kibuggyant az őszinte. Nem tudott róla, hogy szavait rögzítik, ezért nem fogta vissza magát. Ötszáz munkahelyet akart létrehozni Battonyán, a kormányváltás után azonban a MOL keresztülhúzta számításait.

„Köszönöm szépen Józsikám, nagyot alakítottál ma is.”

„Hát nagyot, azt gondolhatod, hogy kétszáz kilóval könnyebb lettem. Felálltunk az asztaltól és azt mondta, hogy jövő hét közepén alá van írva a szerződés a MOL meg őközöttük. Még kell egy faxot föladni a támogatási szerződésekről, meg levélben elküldeni a két támogatási szerződést. Ennyi van, ez ma meg holnap megtörténik. Hétfőn ott lesz, csak a jogásszal, senki mással nem kell egyeztetni.”


Ne hagyd már, hogy a Fidesz hagyja jóvá!

Részlet egy szerkesztőségünkhöz került telefonos beszélgetés felvételéből. Hogy mi is ez? A felvételen valószínűsíthetően Karsai József, Battonya polgármestere és Baranyi Károly, a szegedi Szeviép Kft. igazgatóságának elnöke beszélget egymással, a téma a Battonyai Erőmű és a hozzá kapcsolódó üvegházak beruházásai.

Az időpont 2010 május 14-e, két hét van hátra az Orbán kormány hivatalba lépéséig. Ez érződik, mondhatni átitatja az egész beszélgetés hangulatát, jó példa erre Karsai József kiragadott félmondata: „A kezemben volt a szerződés, elolvastatta velem a Borzas, az államtitkár a szerződést. Mondtam neki, hogy ne hagyd már, hogy majd a Fidesz hagyja jóvá! Azt mondta, hogy nyugi, jövő hét közepén alá lesz írva.”

Sietett hát az MSZP-s képviselő úr, hogy az utolsó pillanatban még biztosítsa a Battonya határában létesítendő mintegy hatmilliárdos beruházás elkezdéséhez szükséges feltételeket. Igyekezete a Bajnai kormány egyik utolsó döntését eredményezte, melynek hátterét csak augusztus 21-én tárta fel a média, azt is csak részletekben.

Ötszáz munkahely ára

A battonyai kiserőmű alapkövét az újraválasztásáért küzdő Karsai József egy hónappal a tavaszi országgyűlési választások előtt tette le. A kapcsoltan termelt hő- és villamosenergiát olyan alacsony fűtőértékű gázból állítanák elő, amelyet korábban visszasajtoltak a földbe, mert túl drága lett volna a kitermelése. Karsai József eredményesen lobbizott a kitermelési költség csökkentéséért. Párttársai segítségével az Országgyűlés 65 százalékról 8 százalékra csökkentette a bányajáradékot Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején. Az erőmű befektetőinek már a Bajnai-kormány teremtett biztos piacot. A megtermelt áramot az állam a piacinál magasabb áron venné át a battonyai kiserőműtől (HírTV).

A HírTV összeállításában elfelejtette megemlíteni, hogy az erőmű hulladékvizének kihasználására Karsai József üvegházakat akart építeni, erre is nyert pályázati pénzeket. A gázerőmű mintegy 20-25 embernek adott volna munkát, az üvegházak viszont körülbelül ötszáz munkahelyet teremtettek volna Battonyán.

Kiderült az is, hogy a Battonyai Energiapark Kft-ben a battonyai önkormányzat résztulajdonos (24 százalék), a maradékon a SZEVIÉP Investment (50 százalék) és a Torus-A Kft. (26 százalék) osztozik. Ez utóbbi cég tulajdonosa 100 százalékban egy Seichelles szigeteken bejegyzett off-shore cég, a Gainsbury Hungary. Ráadásul az off-shore cégen kívül még Karsai unokaöccsei is felbukkannak résztulajdonosként a háttérben.

Jó üzlet


„Hogy mit néznek ezen, hogy mi a lófaszt néznek ezen, amikor ilyen papírok a kezében vannak…bazdmeg kormánypapírok, kötelező átvételek 8,5 évig ilyen áron, 33 forintos áron. Érted Sanyi?”

Értetlenkedik Karsai Baranyinak a telefonba azon, hogy a Magyar Fejlesztési Bank szerinte „körülményesen” bírálja el az erőmű felépítéséhez szükséges hitelt. A beszélgetés további részében Karsai megnyugtatja Sanyit, hogy az MFB hitel megszerzése után a Magyar Villamos Művek automatikusan megköti a szerződést a Battonyai Erőmű Kft-vel, ez már nem igényel külön ügyintézést.

Május elején tehát a hitel és az MVM kötelező átvételi ára van csak hátra ahhoz, hogy el tudják kezdeni a gázerőmű építését. Igen ám, de itt a bökkenő, hogy két hetük van lezsírozni a hiányzó szerződéseket.

"Szólhattál volna, hogy ez sokkal könnyebben megy"


„A MOL szerződés most már ezek után biztos, hogy módosítva lesz … amikor megnézte a Vajda Misi, akkor jöttek rá bazdmeg, hogy nincs megkötve a kormány meg a MOL közt az, amit most ma, már itt van a kész szerződés, mert az éjszaka azt csinálta a Miklós Kati, gondold el. Meg a Gordos, az éjjel csinálták, hogy ma be tudjam mutatni. Hát gondold el, hogy én már olvastam a szerződést, ami alá lesz írva a jövő hét közepén. Énnekem a kezemben volt, onnan láttam, hogy melyik mezőkre volt, amikre jóvá van hagyva, képzeld el. És hogy mivel a battonyai nincs jóváhagyva, vegyék bele a battonyait is a kiegészítőbe … A kezemben volt a szerződés, elolvastatta velem a Borzas, az államtitkár a szerződést. Mondtam neki hogy ne hagyd már, hogy majd a Fidesz hagyja jóvá! Azt mondta hogy nyugi, jövő hét közepén alá lesz írva. Mondom neki hogy este mikor beszéltünk akkor szólhattál volna, hogy ez sokkal könnyebben megy mint ahogy…”

Karsai ezután arról tájékoztatja Baranyi Sándort, hogy az államtitkárnál (Dr. Gordos Péter, energetikai szakállamtitkár, Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium) mindössze húsz percet töltött és aláírták a MOL szerződés módosítását. Karsai el is mentette telefonjába az államtitkár telefonszámát, „mert nemtudni hogy maradsz, nem maradsz a rendszerben. Engem biztos hogy nagy hálára köteleztél le a MOL hanyagsága miatt.”

Karsai nyugodt, hogy megszületett a szerződés módosítása, mert ellenkező esetben alapjaiban rendítette volna meg az erőművel a „MOL hanyagsága”, ugyanis nem tudták volna felhasználni a battonyai kutakból eddig a földbe visszasajtolt inert gázt.