Késelés az utcán

Őrizetbe vett a rendőrség egy 38 éves férfit, aki Tisztabereken, az utcán megszúrt egy 30 éves helyi lakost - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A gyanúsított kedden este egy konyhakéssel szúrta mellbe a másik férfit, akit életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba - mondta a rendőr százados. Hozzátette: a nyomozás adatai szerint a hasonló bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztéséből augusztusban kedvezménnyel szabadult késelő féltékenységből szúrt, mert úgy tudta, hogy élettársa összeállt a sértettel, amíg ő a börtönben volt. A gyanúsított 2007-ben elkövetett késelésének a hátterében szintén a féltékenység állt - folytatta a szóvivő - az általa akkor megszúrt ember ugyancsak súlyosan megsérült. A rendőrség kezdeményezi a visszaeső előzetes letartóztatásba helyezését a bíróságon.

Forrás: MTI