MSZP: jele sincs a nyugdíjkorrekciónak

Az MSZP szerint a kormány idáig jelét sem adta annak, hogy akár a törvényi minimumnak megfelelő nyugdíjkorrekciót biztosítaná az év első tíz hónapjára vonatkozóan.

Szanyi Tibor, a szocialisták kampányfőnöke pénteken az MTI-nek telefonos sajtótájékoztatója keretében azt mondta: a nyugdíjasok járandóságát októberben a tényleges és a valós infláció közötti 1,1 százalékos különbségnek megfelelő emelés illetné meg az év elejéig visszamenőleg.
Ez átlagosan havi 800 forintot, tehát összesen mintegy 8 ezer forintot jelentene egy nyugdíjas számára, és megközelítőleg 30 milliárd forintjába kerülne az államnak - fűzte hozzá.

A politikus hangsúlyozta továbbá, hogy az inflációval korrigált bázis létrehozása a Bajnai-kormány által létrehozott nyugdíjkorrekciós mechanizmus miatt is fontos lenne, ám szerinte a kormány nem is nyugdíjemelésen, hanem az ezt garantáló jogszabályok megváltoztatásán gondolkozik.

Hozzátette: a nyugdíjemelés elmaradása azért is komolyan aggasztó lehet, mert a nyugdíjasok jelenleg felnőtt gyermekeik támogatására is korlátozottabban számíthatnak a devizahitelek megemelkedett törlesztőrészletei miatt.
Forrás: MTI