Átszabták Győzit

Nemrégiben plasztikai műtéten esett át a salgótarjáni sztár. Ebből kifolyólag most már kockás hassal rendelkezik, és nagyon örül neki, hogy ilyen sukár lett.

„Az új hasam háromévi munkám, valamint Pap doktor úr négy és fél órás operációjának eredménye” –mondta Győzike aki minden nap keményen edz, hogy megtartsa frissen szerzett alakját. „Nyolcvankilenc kiló vagyok, ezt a súlyt szeretném tartani” –tette hozzá. Egyébként orvosa szerint még egy évre van szüksége, hogy a hasplasztika miatt összevarrt izmok és erek rendesen összeforrjanak.
 
Győzi nem bánta meg, hogy kés alá feküdt. Még annak ellenére sem, hogy az edzések és a külön étrend mellett Bea asszony rosszallását is el kell viselnie, ő ugyanis kijelentette: nem tetszik neki Győzike új hasa. „Bea szerint a pocakommal is eléldegéltem volna. Szeretné visszakapni a régi dundi Győzikét” – mondta a Romantic egykori frontembere.
Forrás: BorsOnline