Óriási aukció

Rekord mennyiségű, 625 tétellel rendezi aukcióját kedden a Honterus Antikvárium. Greguss István tulajdonos abban bízik, mivel ez lesz az őszi szezon első könyves árverése, a gyűjtők különös figyelemmel kísérik majd az eseményt.

Friedrich Gottlob Hayne 1829 és 1848 között kiadott négykötetes, német gyógynövényes könyve azért kapta az aukció legmagasabb, 280 ezer forintos kikiáltási árát, mert 218 gyönyörű színes, rézmetszetes táblát is tartalmaz. Két másik orvosi témájú kötetet nem az áruk - 14 és 16 ezer forint -, hanem témájuk teszi vonzóvá. Az 1846-ban németből magyarra fordított Pálinkakórság az ivászat káros hatását részletezi, míg Soszulán János Mihály Pozsonyban 1784-ben megjelent munkájában "Az halhéjas német vállaknak ártalmas voltukról" elmélkedik.

Az Officium Rákóczianum az egyik legnépszerűbb, legtöbb kiadást megért XVII. századi imádságoskönyv, az aukción azonban az az 1771-es, magyar nyelvű kiadás szerepel, amelyből mindössze két példány található, hazai magángyűjteményben. A nyolc metszetet tartalmazó muzeális értékű kötet 240 ezer forintért licitálható.

A nádor Esterházy Pál íróként és zeneszerzőként a kultúrtörténet jeles alakja, kiemelkedő hitbuzgalmi műve a Mária-kultuszt terjesztő munkája, melyben ezerháromszáz Mária-kegykép (különösen a magyarországiak) számbavételére vállalkozott. A Nagyszombatban 1696-ban kiadott, korabeli pergamenkötéses könyvért 180 ezer forintot kérnek.

Bonaventura Hocquard a pozsonyi ferenceseknél a rendi teológiai főiskola generalis lektora volt, a pozsonyi, kassai, szakolcai és galgóci evangélikusokkal folytatott szóbeli hitvitákat. Ezek összefoglalójaként jelentette meg 1648-ban és 1649-ben Bécsben vitaművének két kötetét. Műve annyira unikális, hogy hazai gyűjteményben nincs is belőle, a nemzeti bibliotéka is csak töredékét birtokolja. Kikiáltási ára 180 ezer forint.

Negyvenöt jogi témájú könyv egy gyűjtemény felszámolásából került az aukcióra. Benne Erdély magyar nyelvű törvénykönyve 1652-ból, Werbőczy István törvénykönyvének több kiadása, közülük a legkorábbi egy 1637-es példány, az előbbi 100, ez utóbbi 120 ezer forintos kikiáltási árral.

Forrás: MTI