Horváth: együtt kell működni a kerületeknek

Az MSZP főpolgármester-jelöltje úgy véli: huszonhárom kerület együttműködéséből alakulhat ki sikeres Budapest, és azoknak a fővárossal is szövetségben kell lenniük. Horváth Csaba ennek jegyében csütörtöki kampánykörútján két, a IX. és a III. kerület szocialista polgármesterjelölttel írt alá együttműködési megállapodást, amelyben több vállalást is tett.

Horváth Csaba a III. kerületi Flórián Üzletközpont előtti sajtótájékoztatóján elmondta: a főváros leendő szocialista vezetése abban érdekelt, hogy a kerületek között ne széthúzás, ne összeférhetetlenség, hanem együttműködés, erős szövetség alakuljon ki. Az általa és a párt polgármesterjelöltjei között aláírt megállapodások a leendő sikeres csapatot akarják mozgósítani helyben lévő jó célok érdekében - tette hozzá.

Óbudával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a 11 pontos, a mindennapok legfontosabb problémáit érintő vállalások között szerepel egyebek mellett a panelrekonstrukció, a zöld területek megújításának, a szociális ellátások, a házi otthoni betegellátás bővítésének ígérete; ezek számon kérhetőek lesznek.

Bihary Gábor, az MSZP III. kerületi polgármesterjelöltje a megállapodás két, a kerület és a főváros együttműködésének legfontosabb pontjaként említette a panelprogramot és a kerület közlekedési problémájának megoldását. Utóbbiról azt mondta: az M0-ás körgyűrű kerületet érintő, hiányzó szakaszának megépítéséhez a kerületi és a fővárosi vezetés együttműködésére van szükség.

Kitért arra is, hogy a kerületi vezetést a fővárossal való mindenkori konfliktuskeresés jellemezte az eddigi években.

Horváth Csaba ezekhez annyit tett hozzá: ha megválasztják főpolgármesternek, mindent el fog követni, hogy befejeződjön az M0-ás építése. A panelprogramról pedig azt rögzítette: évente két, az önkormányzat pályázati rendszerében kiválasztott épület esetében a lakókra jutó önrész ötven százalékát a főváros átvállalná.

A Szövetség a szabadság városáért program keretében Horváth Csaba csütörtökön Pál Tiborral, az MSZP IX. kerületi polgármesterjelöltjével is aláírt egy megállapodást. Erről elmondta: ott is kiemelt program a panelrekonstrukció folytatása, és vállalták a lebetonozott belső udvarok parkká való átalakítását, illetve a Nehru part felújítását; a polgármesterjelölt pedig vállalta a Mester utca mesterségek utcájává alakítását.

A szocialista főpolgármester-jelölt közölte: eddig hat MSZP-s polgármesterjelölttel írta alá a megállapodást, még 17 hátra van.
Forrás: MTI