Elmenekült Szabó Zsófi!

Szabadságra küldték Szabó Zsófit a Jóban Rosszban készítői. Az Édesnégyes miatt, mostanában elég zaklatott volt az élete, ezért a hirtelen jött szabadságot ki is használta.

A TV2 szappanoperájának sztárja a széria egyik legfoglalkoztatottabb szereplője lett, leforgatta első videoklipjét, melyet a jövő héten mutatnak be, a múlt héten pedig az Édesnégyesben versengtek a kegyeiért.

Ráadásul most éli át első komoly botrányát is, hiszen a párkereső show-ból, választottjáról (Balázsról) kiderült, hogy melegpornózott. A történet az újságok címlapjaira került, és Zsófi sem kerülhette el a nem kívánt felhajtást. Nem csoda, hogy amikor szabadságot kapott, gyorsan el is menekült a világ elől.

„Az utóbbi időben sokat szerepeltem, interjúról interjúra jártam, minden megkeresésnek eleget tettem. A sorozatban most érkezik fordulóponthoz Betty és Tamás atya kapcsolata, szereplésem az Édesnégyesben, pontosabban az azt követő botrányok pedig meglehetősen kiborítottak. Túl nagy volt már körülöttem a felhajtás" – magyarázta a Jóban Rosszban sztárja.
 
"Most örülök, hogy a producer, Nagy Tamás lehetőséget adott rá, hogy egy hétig pihenjek. Szeretném, ha addigra lecsendesednének körülöttem a dolgok. Elmegyek pár napra egy wellness-szállodába a keresztanyámmal. Jó lesz magam mögött tudni az utóbbi heteket” – árulta el Szabó Zsófi.
Forrás: Bors/HirExtra