Szabó Zsófi döntött, de rosszul

Szabó Zsófi szint vallott Hajdú Péter Frizbi című műsorában. A múlt heti Édesnégyes sztárja bár Varga Balázs mellett döntött a szavazáskor, mostanra azonban úgy tűnik máris megbánta...

A műsor felvétele mindenki számára tartogatott meglepetéseket, ugyanis a műsorkészítők meghívták a stúdióba az Édesnégyes másik nagy esélyesét, Kristófot is. A fiú megjelenése felkavarta Zsófi érzéseit. Ahogy Hajdú Péter kérdésére korábban elmondta, azért tette Balázsra a voksát, mert hozzá sikerült a legközelebb kerülnie a párkereső show alatt. Azonban azt is gyorsan leszögezte, hogy egyelőre nincs közöttük semmi, csak ismerkednek.

Kristóf belépője megkavarta az állóvizet. Zsófi azon nyomban fellángolt, és nyilvánvaló tanújelét adta annak, hogy nem Balázsért dobog a szíve. És hogy ezt miért nem az Édesnégyes alatt gondolta végig? Nos, Zsófi csupán a negyedik forgatási napon kezdte megismerni Kristófot, ezért úgy érezte, hogy korrektebb, ha Balázst választja párjául.

Zsófit megkönnyeztette Hajdú Péter. A műsorvezető addig-addig faggatta a lányt érzéseiről, míg Zsófi szemét könnyek lepték el. A műsor végére pedig belátta, hogy nem Balázs mellett képzeli el a jövőjét, ígyhát megkérte a fiút, hogy menjen ki a stúdióból.
Pedig ekkor még Zsófi nem tudta, hogy műsorbeli választottja aktfotókon és erotikus tartalmú felvételeken szerepel, melyeket nyilvánvaló okokból az ismerkedés során „elfelejtett” közölni vele.

Balázs lelépését követően Zsófi megcsókolta Kristófot, de hogy a bimbózó kapcsolatból nyílik e rózsa, azt majd a jövő időjárási viszonyai eldöntik...
Forrás: Story Online/HírExtra