Finnország: stabil gazdasági környezet kell a magyar együttműködéshez

Elsősorban stabil gazdasági környezetre van szükségük azoknak a finn befektetőknek, akik Magyarországra érkeznek - mondta Mari Johanna Kiviniemi finn miniszterelnök.

A miniszterelnök az elutazása előtt az MTI-nek adott interjúban megjegyezte: magyarországi vendéglátói, Schmitt Pál államfő, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök egyaránt arról kérdezték, miként lehet sikeres a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség. Megemlítette, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel a Nokia Siemens Networks budapesti központjába látogattak: a finn cég új munkahelyeket hoz létre Magyarországon. A Nokia mellett azonban több finn cég is érdeklődik a magyarországi befektetési lehetőségek iránt - tette hozzá.

Mari Johanna Kiviniemi szerint az uniós elnökség alatt is nagy hangsúlyt kell fektetni a gazdasági kérdésekre, a pénzügyi válság hatásainak csökkentésére, ehhez pedig elsősorban arra van szükség, hogy minden tagállamban stabil gazdasági helyzet alakuljon ki.
    Ugyancsak fontosnak tartja, hogy az EU-ban hatékonyan működjön az egységes piac, kihasználva annak minden előnyét. Ennek érdekében  - tette hozzá - Magyarországnak is mindent meg kell tennie az elnöksége idején.

A magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén szóba került Oroszország és az EU kapcsolata is - mondta a Centrum-párti politikus. Az Oroszországgal fenntartott viszony szempontjából is nagyon fontos, hogy az unió kiemelten kezelje a keleti partnerség programját - mutatott rá.

Mari Johanna Kiviniemi Törökország lehetséges uniós tagságával kapcsolatban úgy vélekedett, folytatni kell a tárgyalásokat, de Ankarának is mindent meg kell tennie, hogy megfeleljen az EU elvárásainak.

Ahhoz, hogy az EU minél meghatározóbb tényező legyen a világban, a tagállamoknak minél több kérdésben közös álláspontot kell kialakítaniuk - hangsúlyozta a finn miniszterelnök, hozzátéve: ehhez adottak a lehetőségek, a Lisszaboni Szerződés által teremtett rendszer jól működik.

Megemlítette, hogy látogatása alkalmával együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Tudományos Akadémia és annak finn partnerintézménye között, hogy segítsék a két ország együttműködését. Emellett a két ország egyetemeinek együttműködését is szorosabbra kell fogni - fűzte hozzá.

Mari Johanna Kiviniemi miniszterelnökként először járt Magyarországon, közigazgatási és önkormányzati miniszterként azonban már 2007-ben és 2008-ban is hivatalos látogatást tett az országban. A kormányfő 2010. júniustól tölti be posztját a négypárti kabinet élén, miután elődje, Matti Vanhanen lemondott. Az új finn kormányfő a ciklus utolsó negyedében vette át a kabinet vezetését. Finnországban jövő márciusban tartanak parlamenti választásokat.
Forrás: MTI