Tartanak a helyreállítási munkálatok Felsőzsolcán

Lezárult az állami újjáépítési program támogatási megállapodásainak megkötése az árvíz sújtotta Felsőzsolcán - tájékoztatta Németh Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzatának szóvivője szombaton az MTI-t.

A kormányhatározat alapján a szerződéskötések augusztus 25-én kezdődtek, de már az első napokban látszott, hogy a sok rendezetlen tulajdonviszony, a nem egyértelmű biztosítási és hitelhelyzet miatt a vártnál lassabban haladhat a munka - közölte a szóvivő, megjegyezve: ezért hosszabbították meg a kivitelezésre vonatkozó vállalkozói szerződések megkötésének határidejét.

A tapasztalat azt mutatta, hogy az előzetesen felmértnél is több, összesen 41 károsult élt a kormány által is preferált lakásvásárlási lehetőséggel, a minimális lakhatási feltételek jogosultsága esetén ugyanis vagy a vásárlást, vagy az építést választhatták a károsultak - tette hozzá Németh Csaba.
Az összesítés szerint 125 szerződést kötöttek: 41 lakásvásárlásra, 84 pedig építésre vonatkozott, míg 29 esetben a károsultak írásban úgy nyilatkoztak, hogy maguk kívánják megoldani lakhatásukat, és nem veszik igénybe az állami támogatást.

Tizenhat vitatott eset ügyében hétfőn, rendkívüli ülésen dönt a felsőzsolcai képviselő-testület - mondta a szóvivő, megjegyezve: eddig 92 építésiengedély-kérelem érkezett az önkormányzathoz, amelyből 86 már jogerőssé vált.
Forrás: MTI