IMF: döcög a gazdasági fellendülés?

A szuverén adósságok piacán az utóbbi időben tapasztalható turbulencia és a pénzügyi szektor tartós gyengesége miatt nőttek a globális gazdasági fellendülés ellenében ható kockázatok - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) abban a tájékoztatójában, amelyet a Húszak (G20) pénzügyminiszter-helyetteseinek készített szeptember eleji dél-koreai tanácskozásukra.

A globális növekedés a vártnál valamivel erősebbnek bizonyult az idei év első felében, de az év második felében és 2011 első fél évében valószínűleg lassabb lesz - olvasható a tájékoztatóban. Az Európai Uniónak az eurózóna szeverén adósságválságának mérséklésére tett gazdaságpolitikai lépései enyhítették a piaci aggodalmakat - tette hozzá az IMF.

Az IMF a tanácskozásra készített tájékoztatójában semmit nem változtatott addig érvényes előrejelzésein. Júliusban 4,6 százalékra javította a világgazdaság idei növekedésére szóló előrejelzését az áprilisban jósolt 4,2 százalékról. A jövő évre szóló előrejelzését pedig változatlanul hagyta 4,3 százalékon.

John Lipsky, az IMF első vezérigazgató-helyettese a múlt vasárnap egy tanácskozáson azt mondta: A világgazdaság mérsékelt ütemben föllendül, habár vannak kockázatok a középtávú költségvetési konszolidáció szükségessége miatt. "Kétségkívül vannak kockázatok és kihívások, de a dolgok nagyjából az előrejelzéseinknek megfelelően alakulnak".

A kockázatok között fő helyen említette, hogy a kormányok tervezetten abbahagyják a gazdaság költségvetési-pénzügyi támogatását, és csökkentik az államháztartási hiányokat.
Forrás: MTI