Teherautó alá szorult kocsijával egy nő

Súlyos sérüléseket szenvedett egy nő, aki teherautó alá szorult kocsijával a Győr-Moson-Sopron megyei Beled közelében – közölte a katasztrófavédelem ügyelete csütörtökön reggel az MTI-vel.

A 26 éves nő Kapuvár felől haladt személyautójával Beled irányába, amikor a ciráki lehajtónál elé kanyarodott egy teherkocsi, amely az elsődleges szakvélemény szerint nem adta meg az elsőbbséget. A nő már nem tudott kitérni, illetve megállni, s a gépkocsival becsúszott a teherjármű alá - közölt az ügyelet.

Az MTI helyszínről származó értesülései szerint mintegy háromnegyed órába telt, amíg sikerült a nőt kiszabadítani, s majdnem ugyanennyi időbe, amíg állapotát sikerült annyira stabilizálniuk a mentőknek, hogy szállítható lett.

Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel azt közölte: az érintett szakaszt lezárták ugyan a forgalom elől, de az arra közlekedőknek csak pár száz méteres kitérőt kell tenniük, hogy folytathassák útjukat.
Forrás: MTI